Zárszó

Öt és fél hónap. Egy csodálatos kaland, tapasztalat, tele kihívásokkal. Imádtam minden percét. Először ültem repülőgépen, először éltem külön a családomtól, először voltam (és éltem!) a tengernél és először volt egy felejthetetlen félévem tele annyi élménnyel, mint eddigi életemben soha. Megtapasztalhattam, milyen is az, mikor figyelni kell, hogy albérletre és ételre mindig maradjon pénz. Imádtam és imádom a lakást, ahol éltem. A kis szobámat, amibe nem sok időt töltöttem, a nappalinkat, ahol annál több időt voltam. Azt, hogy mindig ott ültünk együtt, még akkoris, ha hárman négyféle dolgot csináltunk. Nem volt TV-nk és nem is igényeltem, viszont a félév alatt több filmet néztem, mint előtte egy év alatt.
Csodálatos embereket ismertem meg, akiket nagyon megszerettem. Érdekes volt látni a különböző országokból és kultúrákból érkező embereket. Ahogy egyes sztereotípiák leomlottak.
Olivia, a belga lány, aki egy életvidám energiabomba. Vele jókat tudtam beszélgetni mindenről. Imádtam, ahogy mindig felkapta a vizet. És most már tanító néni, megszerezte a diplomáját. Nagyon büszke vagyok rá.
Stefano, az olasz fiú, aki mindig pszichológust játszik és akinek gyönyörű, tiszta szíve és lelke van. Vele is jó és mély beszélgetéseim voltak. Az pedig külön jól esett, mikor hozzám fordult a problémájával. Nagyon jó ember, több hozzá hasonló kellene a világba.
Sebnem és Ebru, a török lányaink, a buli és pletyka királynők. Na, ha őket megismered, megváltozik a véleményed a törökökről (vagy legalábbis nem ugyanazok lesznek sztereotípiáid)! Seb, a harsányabb, kis pasi mániás barátném, akinek minden alkalomra van valami pletykája. Ebru, a kicsit visszafogottabb, de őt sem kell félteni a magas sarkújával és a buli szeretetével.
És persze a mi drága kóró dánjaink, Jonas és Kjartan. Jonas, akiről sose lehet tudni, hogy komolyan beszél vagy csak viccel. Kjartan, akiről kiderült, hogy rappel és nem is olyan paraszt (:D), mint az elején azt hittem. A dán fiaink, akik olyan búcsú hamburgert készítettek saját készítésű falafellel, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána. Náluk jó volt átélni, ahogy a „ridegebb”, hosszabban megnyíló fiúk szépen lassan közel engedtek magukhoz és egy hónap után nagyon jó barátok lettünk.
Dóri és Betti. A két magyar lány, akikkel nekivágtam ennek a csodálatos útnak. Akikkel együtt voltunk a jó és a problémás napokon is. Nagyon jó barátok! <3

Öt és fél hónap és egy kicsit más életszemlélet. Szerintem kijelenthetem, hogy nekem kifejezetten jót tett ez a félév. Nagyon megszerettem ezt a helyet és nem csak azért, mert bármikor leugorhattam a partra. Az emberek mentalitása teljesen más minden téren. A lazaságuk, a pozitív kisugárzásuk, a kedvességük és még sorolhatnám
Félév… Van, hogy soknak tűnik, de számomra most nagyon rövidnek.
Barcelona, Gelida, Sitges, Terrassa, Figures, Montserrat, Párizs, Zaragoza, Tarragona, El Vendell. Belga, olasz, törökök, dánok, katalánok. Nehéz a búcsú, így nem is búcsúzkodom. Ahogy mondani szoktuk: „Nem azt mondom, hogy viszlát, azt mondom, hamarosan találkozunk!”

Barcelona rettegj, mert még biztosan visszatérek! És nem csak BCN-be. Hiszen ha az ember elkezd utazni, onnantól nincs megállás!

Te meg mit keresel itt?

Annyiszor hallottam ezt a mondatot az elmúlt két hétben, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy visszamegyek Barcelonába (nem mintha győzködni kellene, mennék én). De hogy miért is kérdezgeti mindenki? Történt májusban, hogy megvettem a repülőjegyemet július 11-re, de mindenki úgy tudta, hogy csak 28-án jövök haza. Célom az volt, hogy meglepjem a családomat, barátaimat és ez sikerült is. Szerintem sose fogom elfelejteni az arcokat. J
Nem ment teljesen zökkenő mentesen a hazaút. Kezdjük azzal, hogy teljesen depressziós voltam, hogy jövök haza. Aztán, szakadt az eső, amikor hazaértünk. Végül, vártam a bőröndömre a repülőtéren és egyszer csak megpillantottam néhány cuccomat a szalagon, majd a bőröndömet is. Teljesen kiszakadt a teteje. Még jó, hogy néhány nappal az érkezés előtt megkértem Ildit, hogy jöjjön ki értem. Ha így kellett volna végig mennem egész Pesten és Bicskén, lehet felrobbantam volna. :D
Megérkeztünk a lakáshoz (nagyon fura volt mindenhol magyar feliratokat látni és magyar beszédet hallani), Ildi bement hozzánk, hogy elterelje anyu figyelmét, amíg én is beosonok. Először senki se nyitott ajtót, de végül megjelent anya. Ildi berohant mondván, mosdóba kell mennem, anya meg csak nézett, hogy mit is keres itt Ildi és hova rohan annyira, majd megjelentem az ajtóban: „Ide várnak csomagot Barcelonából?”. Kicsit sokkoltam anyut, először azt hitte, hogy hallucinál, csak állt tátott szájjal és nézett nagy szemekkel.
A következő állomás Tabajd volt. Mielőtt elindultam, mindent felvittünk a szobámba, ugyanis a többiek még nem voltak itthon és őket is meg szerettem volna lepni. Na, hát megyek a buszmegállóba (sapka a fejembe húzva, hajam hátrakötve, hogy ne legyek annyira felismerhető) és kit látok ott? Lackót. Éppen vár a buszra. Mit volt mit tenni, odamentem hozzá. Csak akkor vett észre, mikor már az orra előtt voltam és köszöntem neki. Ő is nézett nagy szemekkel és a „Hát te hogy kerülsz ide?” mondat se hiányozhatott. Komolyan bánom, hogy nincs fejre szerelhető kamerám. :D
Felszállok a tabajdi buszra, megveszem a jegyemet, majd mikor megfordulok mit látok? Bence tátott szájjal majd kiesik az egyik ülés mögül. Hát, nem éppen így terveztem el a meglepetést, de nem is baj, így végigbeszélhettük az utat. Mikor odaértem hozzá, még mindig csak nézett, káromkodott egyet-kettőt, végül úgy megölelt, hogy majdnem összetört. Beértünk Tabajdra és a megbeszéltek szerint ott volt a buszmegállóban Ákos. Ő az unokatestvéremet várta, ugyanis azt mondtam neki, hogy itt van az unokatesóm, aki át szeretne menni a Mezítlábas parkba, de szegénykém egyedül van és kellene mellé valaki, aki legalább megmutatja neki, hogy merre is van. Mikor megjelentem a busz ajtajában és meglátott, nem volt leolvasható semmi reakció az arcáról. Mentem hozzá közelebb, még mindig semmi. Mondom ennyire azért nem változtam meg és nem mentem el olyan rég, hogy ne ismerjen fel. :D Mikor odaértem hozzá, köszöntem neki, de semmi reakció nem volt. Megkérdeztem tőle, hogy meg se ölel, na ekkor zökkent ki a sokkos állapotból. Később mesélte, hogy először azt hitte, hogy ennyire hasonlítunk az unokatesómmal. Mikor eljöttem tőlük, még akkor se igazán fogta fel, hogy itthon vagyok. Külön jólesett, hogy apukájuk és anyukájuk is mennyire örült nekem.
Mikor hazaértem, apa hátul dolgozott. Gyorsan lepakoltam, majd lazán hátrasétáltam és megkérdeztem, hogy kell-e valamit segíteni neki. Jött oda nagy vigyorogva, hogy hát én meg hogy kerültem ide? És hogy anya nem is mondott neki semmit. El se mozdultak mellőlem, szerintem még a mosdóba is jöttek volna velem. :D
Egy héttel a hazautazás előtt megtudtam, hogy drága barátaim Csabdiról mennek a Velencei-tóhoz szombaton, így elintéztem, hogy nekem is legyen helyem a buszon. (Köszönöm a szülőknek a segítséget! J ) Reggel vártam rájuk a buszmegállóban, jött is Csilla, akinek nem voltam nagy meglepetés, mert időközben megtudta a turpisságot, de így legalább volt egy szövetségesem. Felültünk a buszra és mentünk felvenni a többieket. Én elbújtam az ülések mögött és mikor felszálltak a többiek, felültem: „Ti is jöttök?”. Buzás csak vigyorgott, nem értette, hogy kerültem oda, Ancsa utat tört magának és Robo is csak vigyorgott nagyokat. Egész nap velük voltam és este is hozzájuk mentem, ugyanis nem volt velünk mindenki, még volt kit meglepni. Buzásnál voltunk, én lent ültem a tesó szobájában, ők pedig fent voltak. Mikor Enikő és Jani megérkezett, felhívtam őket skype-n, beszélgettünk, mondtam, hogy olyan rég láttam őket, mennyire hiányoznak már. Majd a következő mondat hangzott el: „Ú, Jani, mondanom kell neked valamit, csak el kell szaladnom pisilni!”. Ekkor felmentem, kinyitottam az ajtót és befejeztem mondandómat: „Szóval mikor is isszuk meg azt a sört?”. Csak meredt rám, nagy szemekkel, majd jött a szokásos, hát te meg kérdés. Enikő arcát nem láttam, de mesélték a többiek, hogy neki is eléggé tágra nyílt a szeme. Nem értették, hogy kerülök oda, mikor előtte még skype-n beszélgettünk. Később befutott Noémi, Boti és Jenő is, mondanom sem kell, ők is eléggé meglepődtek. Fura volt, ugyanis bárkivel és bárhol voltam, olyan volt, mint azelőtt. Mintha nem lettem volna távol félévig. Egyik kedves pillanatom az volt, amikor Jani és Enci elindultak haza. Jani megölelgetett, elengedett és ezt még megismételte néhányszor.

Előbb jöttem haza, eléggé nehezen hagytam ott Barcelonát, de az arcok mindent megértek. <3

Castellers

Mint ahogy azt még anno írtam, az első héten Katalóniáról hallgattunk előadásokat, amiért két kredit járt, de ezenkívül az egyetem szervezett nekünk még két eseményt, amire ha elmegyünk, kapunk még egy kreditet. Az egyik péntek este volt. Időben (sőt, még előbb is!) megérkeztünk a találkozási pontra, de csak mi, hallgatók voltunk ott, oktató sehol. Julià azt mondta a többieknek, hogy senkire nem várnak majd, aki nincs ott időben, az majd valahogy odatalál. Ennek ellenére ő nem is jött, csak Miquel, akiről tudtam, hogy 10 után érkezik, ugyanis mondta táncon. Úgy érzem Julià vicces kedvében volt. Elmentünk egy helyre, ahol éppen gyakoroltak fiatalok és idősek egyaránt. Human towert („ember torony”), azaz " építettek. 

Egy férfi mesélt erről az egész tradícióról. Megtudtuk, hogy a legfiatalabb tag 6 éves és meg is figyelhettük, hogyan mászik a torony legtetejére. Különböző alakzatú és emeletű tornyokat szoktak építeni. Én már attól rosszul voltam, hogy csak néztem, főleg, amikor egy kislány mászott fel, megállt egyedül a legtetején, oldalra nyújtotta a kezét és nézelődött. Szerintem én idegesebb voltam, mint az emberek együttvéve. Az egyik férfi mosolygott is nagyokat rajtam. Végül mi is beállhattunk. Nem kicsit megterhelő a feladat. Főleg, amikor a válladon mászkálnak. Igaz, rajtunk nem másztak, mi csak tartottuk a testünkkel a tornyot. Mindenki egymásnak dől, a fejét oldalra fordítja és ráteszi a másikra. Addig kell így állni, amíg az utolsó ember le nem jön a toronyról. Elég kényelmetlen (főleg, hogy kb. csak a jobb lábamon álltam) és ha nem szereted, hogy hozzád tapadnak, akkor ne próbáld ki. :D

Elindultunk az éjszakába, elváltunk Miqueltől, aki azt mondta, feküdjünk le korán. Így is tettem, öt körül már ágyban voltam. :D Megbeszéltük, hogy elmegyünk az Irish pubba, de a fiúk mondták, hogy náluk vannak a ping-pong ütők, szóval mehetünk játszani is akár. Mi inkább erre voksoltunk, meg is beszéltük velük, hogy akkor keresünk egy asztalt. Azonban Sebnek és Olivianak egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy nem megyünk velük. Játszották a sértődöttet, úgyhogy inkább elmentünk velük a pubba először. Itt élőzene volt, de sajna nem Gerard Butler hasonmás énekelt. Mindenesetre maradtunk, énekelgettünk és beszélgettünk.

Egy óra körül úgy döntöttünk, hogy ideje menni játszani és így is tettünk. Stefano vezetett minket, néhány évvel ezelőttről emlékezett egy asztalra, úgyhogy elindultunk megkeresni. Hamar meg is lett, de éppen játszottak. Nem problémáztunk, bementünk a játszótérre, a lányok gyorsan lecsaptak a hintákra, így nekem maradt a csúszda és a kisvár. Nem kellett sok, már jött is a Titanicos felállás, de mivel a fiúk is feljöttek, gondoltam viccesebb lenne, ha ők lennének a „hajó” orrában. Így Kjartan lett Rose, Stefano meg Jake. Nagyon kis viccesek voltak. Nem kellett sokat várnunk az asztalra, hamar felszabadult, így már kezdődött is az első menet. Négy óra körül indultunk el haza, addig játszottunk és beszélgettünk. Egyre jobban megy a ping-pong, de azért még gyakorolni kell. :D Mi is veszünk majd ütőket és a közeli játszótérre fogunk lejárni a lányokkal.

Nagyon sokat beszélgettünk mindenféle témákról, örülök, hogy így felszabadult mind a három fiú. Kiderült, hogy drága dán fiaink már június elején mennek haza, mert vizsgáik vannak. Tudtam, hogy mi maradunk a legtovább, és hogy az utolsó hónapban valószínűleg már csak mi leszünk itt, de nem gondoltam, hogy lesz, aki ilyen korán hazamegy. Bár remélem, azért azt megvárják, hogy hazajöjjünk Párizsból, mert szeretnék rendesen elköszönni tőlük. Ma egy ingyenes jazz fesztiválra megyünk egy közeli helyre, már alig várom, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. J

Ui.: Egy gondolat bánt engemet, a fehér ruhák homokszínűek! Bocsi tudjuk ki, nem hagyhattam ki! :DDDD <3

Rolling in the deep

Előző posztomat (szombat) úgy fejeztem be, hogy megyünk valamerre a fiúkkal. Így is történt. Este a Sangria bárba mentünk, de mivel a srácok még kajáltak és ki tudja még mit csináltak, elmentünk Dórival a Catalunyara, ahol beszélgettünk egy jót. Körülbelül egy órát vártunk rájuk, akkor jött az sms, hogy jönnek, találkozzunk a bárban. Megvettük a „kis” sangriánkat, a fiúk is befutottak. Én nem tudom mi van ebben az italban, de nagyon sok mindent kevertek össze, az biztos. A srácok meg is kérdezték, hogy az egész kancsóval ketten isszuk-e meg. :D Mindenesetre finom, van benne citrom, narancs és eper is. Betalált minket egy virágárus -elég gyakori- és szinkronban mondtuk Dórival, hogy nem kérünk, köszönjük. Erre megszólalt Jonas, hogy „na de Timi, szeretnék egy virágot”. Nem kellett sokáig várni a következő árusra, ekkor is mondtuk, hogy nem, majd hirtelen beugrott, hogy ugyan már, mire valók a barátok. Szóval vettem Jonasnak egy virágot, de még hogy! Mondta a férfi, hogy két euroért adja, én meg mondtam neki, hogy annyiért ugyan nem kell. Adok neki egy eurot érte, de többet nem. Elég vicces volt, ahogy elkezdtem vele alkudozni, főleg, hogy életemben nem csináltam még ilyet. :D Megbeszéltük, hogy akkor egy euroért odaadja, de mikor adtam oda neki a pénzt, jött, hogy 1,50. Mondtam neki, hogy nem-nem, megbeszéltük. Végül csak én nyertem. Átadtam a virágot egyetlen Jonasunknak, aki később odaadta Dórinak. Darabokra törte szívemet. L :D

Az este folyamán elég sokat beszélgettem Lucas-szal (bár nem vagyok biztos benne, hogy így hívják, a lányok ezt mondták, de a face-en más van, szóval ki tudja :D), ő is nagyon jó fej. A bár után kiültünk a térre, ahol Jonas-szal koncerteztünk egy jót. A srácok kitalálták, hogy ping-pongozni akarnak, így felmentünk hozzájuk a cuccokért, de ebből az lett, hogy ott ragadtunk, bár én nem bánom. Előkerültek a gitárok, a szájharmonika és a rumbatök is, így otthon is ment a zenélés, a fiúk jammelgettek. Kérdeztem tőlük, hogy ismerik-e a Rolling in the deep-et, csak egy kicsit tudta Jonas, de ez nem is volt baj. Impróztak valamit, én meg énekeltem. Aki ismer tudja, hogy sose vagyok megelégedve a hangommal, de most kimerem jelenteni, hogy szerintem életemben nem énekeltem akkorát, mint ott, akkor este. Nagyon-nagyon jó volt. Kaptam tapsot is, bár nem láttam a reakciókat, mert annyira zavarba jöttem, hogy a sapkát az arcomba húztam. Nem is én lennék… :D Gitároztam is. Na jó, azért ez erős túlzás, de próbálgattam valamit produkálni. Végül odajött Kjartan és az ő segítségével eljátszottam valamit, amiről fogalmam sincs, hogy mi volt. Eléggé elhúzódott az idő, nyolc körül értünk haza, bár én nagyon pörögtem (szerintem az éneklés dobott egy hatalmasat a hangulatomon), nem akartam lefeküdni aludni.

Hétfőn az Erasmusosoké volt a főszerep tesi órán, ugyanis mi tartottuk az órát. Mindenkinek kellett vinnie egy játékot, ami az országára jellemző, nagyon ismert vagy csak valamiért nagyon szeretjük. Mi ejtőernyős játékot vittünk, nehezebb feladatokkal, mert előzőhéten egy katalán csoporttársunk ellőtte ezt a játékot. Érdekes volt megfigyelni, hogy a különböző Erasmusosok milyen jellegzetes játékot hoznak. Elég jól sikerült ez a tesi óra, én eddig ezt élveztem a legjobban. A mi játékunk is nagyon jó lett, élvezték a többiek is. Pedig nagyon féltünk a lányokkal, mert ugye angolul kellett elmagyarázni és féltünk, hogy égés lesz belőle, de szerencsére minden jól ment. És még izomlázam is lett a feladatunktól. :D Az órán dán hallgatók és tanárok is részt vettek, így a játék végén megköszöntük a részvételüket dánul. Látszott rajtuk, hogy tetszik gesztus. :D Délután lementem a partra zenét hallgatni, nézni a tengert. Jól kikapcsolt. Este Jamboree-ztunk egyet, minden hétfőn 5 órás Jam sessions van. Most korábban érkeztünk, így több zenészt is hallhattunk. Volt egy szaxofonos srác, aki nagyon jól játszott. Szerintem az este legjobbja volt.
Tegnap német óra után lementünk a partra, kis idő után a srácok is megérkeztek és ping-pongoztam is egy jót. Már majdnem megvertem Kjartant, ami nagy szó! :D Ezután következett a táncóra. Az elején meghallgattuk az elküldött fox dalokat, majd átismételtük a táncot. És fiúval táncoltam, haha! Elég nehéz volt Kjartannel táncolni, mert ugye mindig én vezetek, akárkivel is táncolok és itt hagynom kellett magam, ami elég nehéz volt. Ráadásul nem tudtam szegényt követni, olyan gyorsan váltott. Aztán jött a cha-cha-cha. Itt Jonas társaságát élvezhettem. Jót táncoltam vele, folyamatosan bohóckodott. Elég vicces volt. :D Egyébként nagyon ügyes, jó vele táncolni. Elmagyaráztam neki, hogy hogyan jelezzen, mikor váltani akar, gyorsan be is mutatta mit tanult és kérdezgette, hogy így? Miután megtanultuk, hogy hogyan lehet változatosabbá tenni ezt a táncot, párcsere következett és egyedül maradtam. De milyen jó, hogy így történt! Kedvenc tánctanárom gyorsan elkapott, hogy táncoljunk. És nem volt ám elég az, amiket tanultunk a többiekkel, különböző „figurákat” is csináltunk ketten, aminek még inkább örültem.  Hihetetlenül jó volt, szerintem madarat lehetett volna velem fogatni. Valószínűleg eléggé látszott rajtam, ugyanis Betti meg is jegyezte a dolgot. Most, ahogy írok is fülig ér a szám. :D Tánc után beültünk Kjartannel, Jonas-szal és Bennyvel a 100 Montaditosba, hogy együnk és igyunk valamit, majd az utolsó metróval haza is jöttünk.
Reggel már ½ 7-kor fent voltam és mivel csak forgolódtam, úgy döntöttem, hogy valami hasznosat csinálok inkább, így egy kicsit kicsinosítottam a szobámat. Felkerültek a szekrényemre a képek, amiket hétfőn hívattunk elő, meg a különböző jegyek az ajtómra. Még inkább otthonosabb lett a szoba. J Beszélgettem Lillubilluval is és hihetetlenül jól esett, amiket mondott. Úgy érzem most ez kellett nekem. Köszönöm! J <3

A tenger bűvöletében

Tegnap a suliban ebédeltünk angol után, ahol ismét összefutottunk Jonas-szal és Kjartannel. Meg is beszéltük, hogy majd kimegyünk a tengerpartra késő délután. Visszatérve az ebédre… Ugye vannak menük, ahogy már írtam az előző bejegyzésemben is. Tegnap is a basic menüt vettük Dórival és nagyot néztünk. A halas csicseriborsó levessel még nem volt semmi bajom, azonban a második szaftos sült husi volt és köretnek választhattunk salátát vagy chipset. Igen, CHIPSET! :D Elég fura volt vele… Mindenesetre Jonas úgy gondolta, hogy inkább neki kellene megennie a chipsemet, nekem meg a levesét, így kicserélte a két tányért. Milyen kis figyelmes, biztos csak az egészségem érdekelte… :D 

Ezután elmentünk egy bevásárló központba, Dórinak fényképezőgépet kellett vennie. A hely háromemeletes és nagyon sok bolt fellelhető benne, végre találtunk egy Primarkot Bettinek. Van egy „játékterem” részleg, ami nagyon nagy és sok minden található benne (azok a gépek, amikkel ki kell „halászni” a játékokat –vannak disney hercegnők, szörny rt-s, minion és még technikai dolgok is-; autós, motoros és lövöldözős gépek; olyan táncgép, mint a filmekben; bowling). A lányok elmentek vásárolni, én pedig kaptam az sms-t a srácoktól, hogy indulnak a partra, így én is elindultam. A metrón egy lány megkérdezte, hogy mit jelentenek a dolgok a telefonjában (angolul volt írva), mondtam neki, hogy nem tudok spanyolul, így nem tudom neki lefordítani, de azért beállítottunk néhány dolgot a telefonban. Kérdeztem mit szeretne, de nem kaptam választ… :D Lementem a partra, ahol találkoztam a fiúkkal. Itt van Kjartan két barátja, ők is nagyon jó fejek. Meg is mutattam dán nyelvtudásomat, igaz, csak a köszönömben vagyok teljesen biztos. Remélem a másik mondat is azt jelenti, amit Kjartan mondott. Néha már tényleg nem tudom eldönteni, mikor mondanak igazat és mikor viccelnek… :D A tengerparti chill után elmentünk ping pongozni, ekkor kipróbáltam a gördeszkát. A tengerparton nagyon ment a dolog (magyarul ráálltam két lábbal és nem estem el gurulás közben :D), ám a téren estem egy nagyot (tuti Dóri vonzotta be nekem, már azt várta, mikor esem el végre :D). Ahogy láttam, Jonas rendesen megijedt, már ugrott is, hogy minden rendben van-e, de én csak röhögtem. Voltak kint gyerekek, akik fociztak és Bettinek meg nekem kedvünk lett hozzá. Éppen bezárt a bolt, ahol rendes labdát tudtunk volna venni, így bementünk egy kis boltba és egy gumilabdával lettünk gazdagabbak. Nem az igazi, de legalább játszottunk egyet. Ezután bementünk egy étterembe, mert a srácok már éhen akartak halni. Mi vettünk három féle desszertet, hogy megkóstoljuk mindegyiket. A magyar desszert sokkal finomabb (török étteremben voltunk). Én baklavát kértem, de itt nem volt annyira finom, mint a másik helyen. Úgy volt, hogy még megyünk valamerre, de a fiúk nem voltak biztosak benne, így inkább én is hazajöttem a csajokkal.

Ma is lementünk a tengerpartra és meg is mártóztattam a lábaimat a tengerben, életemben először. Igaz még itt sincs fürdőzős idő, elég hideg is volt a víz, de nem tudtam megállni. Nagyon cseles a tenger, egyszer kisebb hullámok vannak, aztán egyszercsak jön egy nagyobb és az egész ruhád vizes lesz. Mondjuk én megúsztam, de a csajokról ez nem mondható el. :D Most éppen banánturmixot szürcsölök (tegnap vettünk bot mixert), később meg megyünk valamerre a fiúkkal.

Három hete

Hajaj, de rég jártam erre, de esküszöm, jó okom van rá! Legalábbis szerintem az. :D Az a helyzet, hogy vagy nincs idő az írásra vagy kedvem nincs hozzá a fáradtság miatt. Mivel körülbelül három hete írtam utoljára, csak a fontosabb dolgokról fogok írni.

Ez a hely a hasonmások városa. Ezt mióta itt vagyunk tudom, de amikor voltunk az Irish pubban Dórival, Oliviaval és Kimmel (ekkor ismertem meg, Olivia barátnője), találkoztam Gerard Butlerrel fiatalabb kiadásban. Nagyon jó este volt, ő énekelt és gitározott. Egyébként minden este élőzene van, de nem tartozik az olcsóbb helyek közé. Ez egy sport őrült hely, a TV-ben folyamatosan sport ment (foci, tenisz) és a dekoráció is erről árulkodott (különböző mezek voltak a falon és a plafonon – Chelsea, Arsenal, Spanyol klubbok). Táncoltam Kimmel, odajött hozzánk egy csajszi és egy srác, hogy tanítsuk már meg nekik a lépést (éppen salsáztunk), én tanítottam a srácot és mivel megunta, hogy a partnerének nem igazán megy, elkapott engem, hogy táncoljunk. Később újra táncoltunk, ekkor kiderült, hogy holland és egy pár napra jöttek le a haverokkal Barcelonába. Bejött egy virágárus a helyre, két srác felvásárolta az egészet és elosztotta közöttünk. Jó kis este volt.

Kata szülinapi videója. Na igen, nagy előkészületek előzték meg. :D Egyik szendvicsezős esténken megkértük a többieket, hogy énekeljék el a boldog születésnapot a saját nyelvükön és ők örömmel vállalkoztak. Így lett egy olasz, egy török, egy dán dalunk, majd odamentünk két katalán lányhoz, hogy elénekelnék-e nekünk és ők is vállalkozó szelleműek voltak. Ezt követte, hogy megkértük a többieket is az erasmusosok közül és azokat is, akiket megismertünk eddig. Bettinek is eszébe jutott, hogy még be tud gyűjteni egy német és szlovák dalt és így is tett. 11 féle boldog születésnapunk volt, ebből készült a kisfilm Katának. (videó)

Február utolsó napján koncerten voltunk, ahova a dán fiúk is eljöttek velünk. Nagyon jó volt, tetszett, az énekesnek nagyon jó hangja van. Úgy volt hazajövünk a koncert végén, de elmentünk velük egy sangria pubba, ahol a sangriát kancsóba mérik. Jókat beszélgettünk és nagyon sokat nevettem rajtuk. Először a koncert után, ahogy táncoltak, aztán a rögtönzött együttesünkön. Igazából amúgy is nagyon viccesek. Hazafele találkoztunk egy magyar sráccal. Elég vicces volt. Bettivel azt játszottunk, hogy nem szabad rálépni a vonalra, ekkor észrevette, hogy a mellettünk haladó férfi néz minket és elkezdett neki beszélni („Hiába nézel, úgyse érted”) és egyszer csak válaszolt neki. Én ezt nem hallottam, annyit láttam, hogy beszélnek. Ekkor észrevettem a Budapestes sapkáját és már jött is a felismerés: tényleg magyar. Öt éve él itt, ő csinálja az egyik magyar facebookos csoportot.

Szerintem a márciusi hónap (vagy ez az időszak) a fesztiválok ideje, így bele is vetettük magunkat az első katalán fesztiválunkba. Átmentünk Sitgesbe, de lekéstük a gyerekparádét (egy férfi szervez mindenfélét erasmusosoknak, vele mentünk, de nem indultunk el időben…). Igazából este hétig szabad programunk volt, ugyanis ekkor semmi se volt a városban. Lementünk a tengerpartra, sétáltunk a városban. Eleinte gyönyörű idő volt, majd jöttek a csúnya felhők és elég hűvös lett, úgyhogy kerestünk egy helyet, ahol meghúzhattuk magunkat a felnőtt parádé kezdetéig. Egyébként nagyon fura volt ez a hely. Olyan volt, mint egy görög város. Az utcák és a házak nagyon hasonlítottak rá. A felnőtt parádé valami fantasztikus volt, közel három órán át vonultak fel a különböző társaságok. Voltak, akik táncoltak (mint Rióban), voltak dobosok és olyanok is, akik gúnyt űztek egy-egy népből, csoportból (spanyolokból, hiszen katalánok, amerikaiakból, idősekből). Megmondom őszintén ezek a kocsik annyira nem tetszettek. Az egyik társaságnál volt egy „csacsi”, aki odajött hozzám és megkérdezte tőlem, hogy tudom-e miért vannak azok a fülek a fejemen (Minnie voltam). „Hogy így csinálj!” Erre elkezdte rázni a fejét és természetesen én is ráztam. Jött is, hogy nagy respect, kaptam egy pacsit és még egy ölelést is egy puszi társaságában. Amikor vége lett, mentünk a rendőrségre, ugyanis ellopták Ebru tárcáját. Miután végeztünk, bementünk a szórakozóhelyre, ahol az erasmusosknak volt a bulija.

A múlthetünk azzal telt, hogy a jelmezeinkhez kerestünk kiegészítőket. Ekkor találkoztunk az egyik kínaiban egy kislánnyal (az eladó lánya), aki odaszaladt Bettihez és megölelte, majd ezután hozzánk is odajött. Végül letáborozott nálam és amíg a lányok nézelődtek és ruhát próbáltak, én vele játszottam. Annyira jó volt, már annyira hiányzott, hogy gyerkőccel játsszak. Meg is beszéltük, ha „gyerek hiányunk” van, akkor elmegyünk ebbe a boltba. Csütörtök délutánra mindenünk meglett, összepakoltunk itthon és átmentünk a török lányokhoz, Sebhez és Ebruhoz. Már ott várt minket Kjartan, Jonas és Olivia is csatlakozott hozzánk. A lányok itt kezdték el az átalakító showt, rövid idő alatt Szörnyellává változtam. Mikor először megláttam magam a tükörben, azt mondtam nem megyek így sehova. Hozzá kell tennem, hogy még sose voltam ennyire beöltözve, legalábbis felnőtt fejjel. Mindenesetre megbarátkoztam magammal és a többieknek is nagyon tetszett. Betti indián lány lett, Dóri Dóra a felfedező (varrtam neki a táskájára is <3), Olivia ördög, Ebru sheriff, Seb diáklány vagy tinilány. És hát a dán fiúk… Kitettek magukért. Jonas zsiráf lett, méghozzá Marius, akit megöltek Dániában egy állatkertben. Beszélgettek erről Dórival, akkor meg is jegyezte, hogy annak öltözik be, de nem gondoltuk, hogy komolyan gondolja. Mindenesetre egy kés is volt a fejében, csak hogy teljes legyen az összkép. Kjartan meg… Nőnek öltözött. Vagyis kislánynak. Vett erre az alkalomra egy ruhát, lett két copfja. Nagy kérlelések után egy kis sminket is kapott szegény. Így indultunk neki az éjszakának, a suli által rendezett beöltözős partyra. Odaértünk, először nem akartak beengedni, mondták, hogy csak mi vagyunk beöltözve. Végül bementünk, fizettünk jó sokat a ruhatárért és szembesültünk a dologgal. Nem elég, hogy senki sem öltözött be, még ki is voltak öltözve. Fiúk ing és farmer, csajok csini ruha. Nagyon ideges lettem, haza akartam jönni, de Dóri és Kjartan nyugtatott. És miután ránéztem Kjartanre, igazából rájöttem, hogy nálam gázabb helyzetben is van valaki. Végül jó buli lett belőle, nagyon jókat nevettünk és jó storyk kerekedtek. Megérkeztek a többiek is, Max Hot-dognak öltözött. Innentől már tényleg nem foglalkoztam a ruhámmal. Még rá is játszottam, adtam a szerepem. Ezután jött a tesi tanárunk (aki nem mellesleg egy évvel fiatalabb nálunk, legalábbis a facebook szerint, bár nem tudom elhinni…), akinek szépen megmondtam a véleményemet a dologról, a lányok szerint inkább kiosztottam (hiszen nem is én lennék) és elmondtam neki, hogy a kedves tanár úr hétfőn jelmezben kell megjelenjen az órán, még hozzá Kjartan női ruhájában. A srácokkal elindultunk haza, egy laza másfél órás sétát tettünk meg, de nem bánom, mert nagyon jót beszélgettem Jonas-szal.

Szombaton vendégünk lett, megérkezett Zsolti, majd vasárnap csatlakozott hozzánk egy ismerőse, Fidi. Szerdáig nálunk voltak, minden nap falat másztak, úgyhogy csak esténként találkoztunk velük. Elvileg jó feleség lennék. Miért is? Mert hoztam be nekik sört és még ki is nyitottam.  :D

Vasárnap a labirintusnál voltunk, ami egyébként a sulink mellett van. Ezt eddig nem is tudtam. A labirintus kicsi, viszont egy hatalmas gyönyörű park van körülötte. Ide biztosan ki fogok járni többször is.

Hétfőn a tesi órán végre csináltunk is valamit, az egyik feladat alapja ugyan az volt, amit mi is fogunk tartani jövő héten (ejtőernyő).  Jonas-szal és Kjartan-nel „ebédeltünk”, németeztünk, majd lementünk a tengerpartra, ahol egy picit olvastam és élveztem a tenger látványát. Megérkezett Jonas, akivel megint egy jót beszélgettem, Kjartan is befutott és bementek a vízbe! Nem tudom, hogy bírták, bár dánok, így a hideg meg sem árt nekik… :D Az estét itthon töltöttük. Elég fura volt, mert eddig minden hétfőn a szendvicsezősben voltunk.

Tegnap a suliban ebédeltünk kevesebb mint 5 euroért, amiért kaptunk két féle ételt, egy vizet és választhattunk gyümölcs és joghurt között. És még finom is volt. Sok mindent tanulhatnának az otthoniak és itt nem csak a „menzáról” beszélek. Egyébként van egy szendvicses bar részleg és egy éttermi rész, ahol nagyon sok féle étel közül lehet választani. A könyvtár pedig hatalmas. Hétfőn kerestem Kjartant és végig jártam kb. az egész könyvtárat. Több emeletes, sok folyosóval és még sorolhatnám. Tegnap volt az első táncóránk is. IMÁDOM! Úgy volt, hogy hétfőn és szerdán lesznek az órák, de a hétfői katalánul van, így arra nem kell bejárnunk, csak a szerdaira. Miquel Robert tanár úr elmondta, hogy főleg gyakorlati órák lesznek, az elején egy pici elmélettel. Ezután különböző zenéket hallgattunk és megbeszéltük melyik tánchoz kapcsoljuk, honnan származik. Nagyon sok féle táncot fogunk tanulni, párosat és közöset is. Tegnap fox és polka volt a terítéken. Azt hiszem nem csalódtam, megvan a kedvenc órám és végre valami, amit tényleg imádok és jó vagyok benne. Tanár úr meg is dicsért, úgy hogy nagyon örülök. Természetesen első körben fiú voltam, hiszen ők kevesen vannak, így néhányunknak át kellett változni hímneművé (meg se lepődöm, otthon is mindig ez van :D). Betti volt a párom és nagyon ügyi volt, pedig mindig azt mondogatja, hogy nem tud táncolni. A következő körben már én voltam a lány és szerintem mindenki elfáradt a polka végére. Nem is baj, hogy kimaradt a torna. Nagyon sokat nevettünk az órán is és a hazaúton is. Ezek a dán fiúk egyre viccesebbek. Jonas nagyon durván tolja a dolgot, olyan, mint Betti. Soha nem tudhatod, mikor mond igazat vagy mikor viccel. Olyan fapofával mondja a dolgokat, hogy simán azt hiszi az ember, hogy igaz. Kjartan elmagyarázta, hogy Jonas mindig ilyen a barátaival (már azt se hiszik el neki, mikor azt mondja, hogy menjenek le a boltba). Ez viszont azt jelenti, hogy bírnak és barátnak tekintenek minket. Ennek felettébb örülök.

Reggel korán keltünk. Megmondom őszintén az ovis gyakorlatom óta nem keltem ilyenkor, de megérte. Anyu küldött csomagot Bia apukájával, így egy jó darabig nincs gondunk a tisztítószerekre és elég jól felpakolt minket, még túró rudit, sportszeletet és anyuféle kekszet is kaptunk! Juhúúú. Bia apukája is meglepett minket, kaptunk Öcsiről (Bia tesójáról) egy képet, hogy amikor rossz kedvünk van, csak nézzünk rá a képre és máris jobban leszünk. Fel is került az „üzenő falunkra”, mert nekünk az is van. :P És a nap híre: megyünk Párizsba május végén 6 kerek napra! Csodálatos a kedvem, ugyanis elég olcsó a repülő, már csak olcsó szállást kell keresnünk, de biztos vagyok benne, hogy az is rendben lesz. És megyek Disneylandbeeeeeeeeeee. Bármibe is kerül, megyek! Ennek örömére tornáztam egyet. Bizony, elkezdtem tornázni, már kemény két „edzésen” vagyok túl. Kedden kezdtem, 50 perces latin dance arobic-kal, de mivel úgy éreztem, nem elég, lenyomtam még egy 50 perces ázsiai zumbát. Ma ugyan így tettem. És jól esett. Ilyen se volt még. Jaj, és találtam egy német bandát és IMÁDOM őket! Rock ’n’ Roll! Egész délután és este őket hallgattam, az itteni mentorom tette ki az egyik számukat (főleg feldolgozásuk van) és már meg is beszéltük, hogy egy ilyen jellegű buliba elnézünk. Úgy hogy most nagy a boldogság piciny lelkemben.

Képeket most nem teszek fel, a facebookon vannak fent. J

Táncolj!

Hétfőn eléggé fáradtan keltem, nem sikerült kipihennem magam. Mentünk is az egyetemre egy jó tesi órára és adtuk a formánkat. Nem jó ajtón akartunk bemenni (bár ki tudja?), megpróbáltam megértetni magam a biztibácsival és csajszival, de nem igazán sikerült. Ő beszélt spanyolul, én mondtam, hogy nem beszélem eme csodás nyelvet, elmutogattam, hogy sportunk lesz, de nem akarta megérteni. Gyorsan elmentünk a másik ajtóhoz, ami ismételten zárva volt és egyszer csak megjelent a biztibácsi, aki beengedett. Kicsit se röhögtünk. Spanyol jó szokáshoz híven mindenki késett, csak mi, Erasmusok voltunk ott időben. Ugyebár mi előbb is, mert gondoltuk átöltözünk, de csak mi hárman gondolkodtunk így. Itt általában mindenki késik, hozzá kell szoknunk. :D Az óra nagyon tetszett, egyelőre ez a kedvencem (persze még nincs táncóránk). Eléggé vicces volt, hogy én előbb megértettem a játékokat, mint a spanyolok, pedig az anyanyelvükön mondták el. :D Először ismerkedős játékok voltak. Csoportokra bontottak minket, amikor dobtuk egymásnak a labdát, mondanunk kellett a nevünket, majd bonyolították a feladatot, az illető nevét kellett mondani, akinek dobtuk a labdát. Volt még sok vicces feladat, de az utolsó kettő volt a kedvencem. Az egyik játék a Mókusok, mókusok ki a házból és a székfoglaló keveréke volt. Kiraktak hullahopp karikákat, amikor megállították a zenét (igen, zenére mentünk körbe, azaz táncoltuk, ugyanis ez volt a feladat!), bele kellett állni. Egyre kevesebb karika volt és egyre többen voltunk bennük, ugyanis senki se esett ki, mindig testvériesen meg kellett osztoznunk karikákon. Az utolsó pedig papír tánc volt. Előjöttek a régi szép emlékek, amikor általános iskolában Rafival voltam mindig és természetesen én kaptam a hátamra a táncnál alkatunkból kifolyólag. Fiú-lány kombóra felhívták a figyelmünket és amikor egy bácsi (Betti csak azt mondta, hogy az apukája) elindult felénk, gyorsan lecsaptam a hozzám legközelebb állóra, Rénszarvasra (kis cseles). :D Egy picit máshogy játszottuk, mint otthon: az újságpapírt a kezünkben kellett fognunk és úgy táncolni, amikor sípolt, le kellett tenni a papírt és úgy táncolni, majd mikor megállította a zenét, félbehajtani. A zenék kiválóak voltak, a papír egyre kisebb lett és Rénszarvas egyszer csak felkapott. Elég rendesen megijedtem, mondtam neki, hogy ugyan tegyen már le, mert eléggé nehéz vagyok, de erre csak annyit válaszolt, hogy dehogyis és amúgy is erős. Hát szegénykém elég vörös volt az emelések alatt… :DDD Ja és azt írtam már, hogy két tesi tanárunk van, ebből az egyik eléggé fiatal és nem mellesleg helyes is? És még azt is hozzátenném, hogy amikor a zenék voltak és mi táncoltunk, ő is táncikált a pálya szélén, nem is rosszul. Már csak főznie kéne. Hmmm... Na mindegy is, térjünk vissza a napomra. :D Rénszarvasék elhívtak egy esti jazz koncertre, jött egy csodás német óra, hazajöttünk és aludtam egy kicsit. Nem mondanám, hogy jót tett, szerintem az éves hiszti adagom megvolt hétfő este. Semmi se volt jó, elmentünk a szendvicses helyre (ahol minden hétfőn minden olcsó), nem volt helyünk, aztán találtunk, de messze a többiektől. Szóval nem éreztem magam a legjobban, haza akartam jönni. Végül odajött hozzánk egy-két ember és amikor felszabadult néhány szék, szóltak, hogy menjünk oda a csapathoz. Ismét jókat beszélgettünk, tanulgattunk dánul és olaszul. Azt hiszem már említettem, hogy a dán mennyire érdekes nyelv, nem a legszebbek közé tartozik, amikor hallod, de a szeretlek még ezen a nyelven is szép. Bemutattam Stefanonak olasz nyelvtudásomat, mondtam neki, hogy Te amo, amire eléggé elkerekedett a szeme (legalábbis a lányok szerint, én nem is láttam :D) és csak pislogott, mire azt hittem, hogy nem jól mondtam. De megnyugtatott, hogy tökéletes volt. :D Juhúúú. Később az is feltűnt, hogy a hármas fogat között ülünk megint és velük beszélgetünk. Ugyan, a sors keze! (Hahaha.) A legtöbben hazamentek, de mi (a két török lány, a két dán fiú és természetesen mi, csajok) átmentünk egy jazz koncertre. Igazából 8 órától volt, mi odaérhettünk éjfélre (bár fogalmam sincs) és az utolsó egy órában már inkább jammelgetés ment, de valami isteni volt! Ismét egy tökéletes koncertet hagytunk magunk mögött. Megszámoltam, a csöppnyi színpadon a végére körülbelül 13-an voltak (hegedűs, nagybőgős, fúvós, dobos, konga, zongora, beatboxos, rapper, stb.) úgy, hogy időközben cserélődtek az emberek. Igazából nem tudnám meghatározni, hogy milyen zene lett a végére, de fantasztikus volt. Az elején, mikor megláttam a színpadon a sok hangszerest, rappert és elkezdtek játszani, a Punnany jutott eszembe rögtön. Valahogy olyan érzésem volt, mint mikor az ő koncertjükön vagyok. Persze hamar átváltozott ez az érzés, de az elején ez volt és jól esett kicsiny lelkemnek.
A tegnapi nap lustálkodással telt. Ilyen is kell. Mesét néztünk (A hercegnő és a béka), este pedig filmeztünk egyet. Még mindig imádom a Gengszterosztagot. J *_* Egy picit elszomorodtam. Néztem a jegy árakat egy Barca meccsre, de körülbelül egy havi ösztöndíjamba kerülne, sőt van, amelyik még többe is. Mert ha már megyek, akkor egy BL meccset néznék meg, de hát… Majd megálmodom még, hogy mi legyen. Gondoltam, hogy apunak az lesz az ajándéka, hogy elmegyünk egy meccsre, de lehet elvetem az ötletet… :D Aztán valami kattant és egyszer csak jó kis régi magyar zenéket hallgattunk. V-tech: Éjfél után.  Betti megszólal: „Ezután Baby Gabit és Lulut!” Én: „Az Lala!” „Tényleeeeeeeeeg.” :D Egy kis Romantik, Bestiák, majd jöttek a törpök is. :D Volt itt minden, mint egy jó retro buliban. Meg is beszéltük, hogyha hazamegyünk az lesz az első dolgunk, hogy elmegyünk egy ilyen buliba! :D

Ma német órán voltunk és végre volt egy kis sikerélményem is. Ma már nem éltem meg olyan rosszul, mint eddig. Legyen így továbbra is! :D Délután kiültem a balkonra és eltöltöttem egy kis időt Sándor Erzsivel és Juhász Tomival (ergo könyvet olvastam – Szegény anyám, ha látnám). Élveztem. Volt egy kis főzőcskézés is, majd este egy kis rock ’n’ rollt hallgattam (vagyis hallgattunk, mert a nappaliban voltam) és nagyon táncolhatnékom lett. Igazából egyszer csak azon kaptam magam, hogy Felipe-vel táncolunk mind a hárman. Elég mókás volt. :D Tudom, most vannak, akik azt kérdezik, hogy mi van? Kint van Barcelonában és otthon ül? De úgy gondolom ilyen is kell. Amikor nincs meg a hangulat, nem kell erőltetni. Sőt! Amúgy is, fél évig itt leszek. :3

Peregnek a napok

Sok, sok bocsánat, de hát időm nem sok volt, amikor meg lett volna, túl fáradt voltam. :D De íme!. Kicsit hosszúra sikeredett, de hát egy hétről beszélünk! :)

Hétfő

Tipikusan az a reggel volt, amikor fel se kellett volna kelni (és ez mindhármunkra vonatkozik). Először kiégett a lámpa Bettinél, ezután Dóri szárította a haját (én a kabátomat) és egyszer csak leállt mind a két hajszárító. A villanyok égtek, a konnektorok nem működtek. Természetesen fogalmunk sem volt, hogy hol a biztosíték. Ülünk a metrón, bemondanak valamit spanyolul (már gyanús, a múltkor is ez volt), de ugye nem értjük, gondoltam megint át kell szállnunk. Hát nem így történt. Két megálló választott el a céltól és VISSZAFORDULTUNK. Kerestünk egy megállót, ahol át tudtunk szállni az L3-as metróra. Beértünk negyedórás késéssel, kinyomtattuk a lapot, amit le kellett adnunk az oktatónál (természetesen itt is hosszú perceket vártunk), majd megkerestük a tesi termet. Ahol be akartunk menni csak belülről nyílik, kerüljük meg az épületet… Bementünk, végre ismerős arcok (a két magyar fiú és ketten az osztrákok közül), ekkor közölték, hogy átmegyünk az előadóba. Már voltak a teremben, amikor bementünk, mondanom sem kell, jól megnéztek minket. Az oktató megkérdezte, hogy beszélünk-e angolul, de ez volt az egyetlen angol mondata. Innentől kezdve csak katalánul vagy spanyolul beszélt, mi meg csak ültünk és néztünk magunk elé. Ennél még annak is jobban örültem volna, ha futunk húsz kört. De gondolom ami késik nem múlik. Az óra végén elmondta az oktató, hogy hogyan fog kinézni a félév. Igazából hasonló, mint nálunk, a hallgatók tartják az órákat. Mi is fogunk játékot tartani, amikor jönnek Dániából megfigyelni az órákat.
Jött a német óra, ahol elég rossz lett a kedvem. Úgy tudtam, hogy kezdő németen leszünk, de tévedtem. Tény és való, hogy náluk a haladó német nem olyan, mint nálunk, de a tanárnő németül beszél, elég sok szót kéne érteni, én meg körülbelül 20%-on vagyok, ha úgy nézzük… Igen, tanultunk németet, de hát… Német tudásommal nem büszkélkednék. De nem baj, újra nekiállok. Lehet az a legnagyobb probléma, hogy nem tartozik a kedvenc nyelvek közé. Majd csak lesz valahogy. Este elmentünk egy kajáldába, ahol hétfőnként 50 cent a szendvics és viszonylag olcsó a sör is (eléggé eltérőek az árak ebben a tekintetben, ugyanaz a márka valahol 3 euro, valahol 1.50…). Találkoztunk a többiekkel, bár az is elég vicces volt. Nem mindenki találta azt a helyet, ahol találkoztunk, kedvenc Oliviamat én kutattam fel a hatalmas metró állomáson. Ennek a megállónak nagyon sok kijárata van és eléggé nagy távolságra egymástól, de megoldottam és megtaláltam. :D Elég sokan elmentünk erre a helyre. Stefano ajánlotta a helyet (kedvenc olaszunk) és szerintem mindenki istenítette. Nem csak a hely miatt, hanem azért, amilyen. Mindenkihez odament beszélgetni, megkérdezni, hogy minden rendben van-e, ízlik-e az étel. A lényeg, hogy mindig mindenkire figyelt. J A csajokkal játszottunk szinkronszínészeset (mikor nem hallod vagy érted miről beszélnek és neked kell valamit kitalálnod), de mindig lebuktunk. Nagyon viccesek vagyunk. :D Lett új dalunk is az „Ez egy papírhulladék" mellé, már kicsit fejlettebb a szöveg is. :D Ezután elmentünk karaokezni. Legalábbis a helyre átmentünk, de nem énekeltünk végül. :D Jó volt, mert többet beszélgettem a többiekkel és megtudtam, hogy a dánok is tudnak mosolyogni. Juhú! Aztán egyszer csak mindenki elindult haza, gondoltuk mi is megyünk velük, de eltűntek. Csak Stefano, Jonas és Kjartan voltak velünk (bár Kjartan is eltűnt egyszer, de meglett! :D). Mondanom sem kell, fogalmunk se volt, hogyan jussunk haza, de a nap hőse, Stefano kiderítette. A megmentők és a securitynk is egyben. :D A srácok ki is érdemelték az álneveket (hiszen hogyan kommunikáljunk róluk, ha értik?!), így most már van egy Tésztánk (na vajon ki és miért? :D), egy Rénszarvasunk (a tekintete miatt) és egy Sauronunk (mert mindig figyel). Hazaértünk épségben és azonnal ki is dőltünk.

Kedd

Mivel három órára értünk haza, így elég későn keltünk, lustálkodtunk, annak ellenére, hogy a szomszédban fúrtak, faragtak egész nap. Persze a siesta idejében abbahagyták. Érdekes egy nép. Viszonylag későn mennek munkába, mindenhonnan késnek, siestáznak délután. :D Híreket kaptunk az ösztöndíjról (megkaptuk az első részét), de erről inkább nem is írok, nem is gondolok rá… :’D Megérkezett Simone is, pakolászott kicsit és egy pénztárcával jött elő a szobájából. Megkérdezte, kinek kell, mert ő neki már nem. Eléggé csodálkoztunk, mert nagyon szép tárcáról van szó. Mivel senki se válaszolt, eltűnt és egyszer csak visszajött három cetlivel és mondta, hogy húzzunk. Igazságosan kisorsolta, hogy kié legyen a tálca és most már én vagyok a büszke tulajdonosa. Nagyon, szép, nagyon tetszik. J

Szerda

Bementünk az egyetemre, mert német óránk volt és összefutottunk a dán fiúkkal, akik MOSOLYOGTAK ránk. Most már mindig, mindig mosolyogni fognak, juhú! Óra után lementünk a partra, hogy szedjünk követ Simone-nak, mert imádja a köveket, így azt kapott tőlünk ajándékba (természetesen ráírtuk, hogy SUPER SIMONE, kapott egy superman jelet is). Ücsörögtünk a parton és egyszer csak egy meztelen férfit vettem észre. Igen, jól olvastátok. Én eléggé kiakadtam, nem igazán tudtam magamhoz térni a dologtól. Szerencsére messzebb volt a kedves úriember, de akkor is. Egy olyan területen, ahol kisgyerekek is megfordulnak (hozzátenném, tele is volt a part gyerkőcökkel). Erre Betti mondta, hogy ez itt egyáltalán nem gáz és szokásos. Már előre félek a strandszezontól… Az este viszont nagyon jó volt! Simone elhívott minket egy helyre, ahol élő zene van és latin zene volt! Ez az én helyem! Csak ne kerülne ennyibe. L Betti nem volt valami jól, úgyhogy ő haza is jött és amikor kísértük a metróhoz, találkoztunk a dánokkal. Ismét egy jót beszélgettünk. Igazából azt hittem, hogy így, hogy belépős (úgy tudtuk, hogy nem az), nem akarnak majd bemenni a helyre, de nem így volt. Szóval lementünk és teljesen kész voltam, amikor meghallottam a zenét és megláttam, hogyan táncolnak az emberek. És én is táncoltam. Még hozzá először Rénszarvassal. Nem egy Travolta, de nem is ez a lényeg, hanem hogy vezetett! Ilyen se igazán volt még, hogy engem vezettek, nem nekem kellett. Elég ritka. :D Aztán volt még egy-két spanyol srác is, nagyon aranyosak voltak, ahogy meg akartak tanítani az alaplépésekre, amiket már tudtam. :D Mindent egybevetve imádtam ezt az estét, hiszen olyan zenére táncoltam, amit imádok. És itt nem olyanok ám a fiúk, mint otthon, hogy csak álldogálnak. Nem, nem. Mennek, felkérik a lányokat és a tánc öröméért, nem csak a csajozás miatt. ;) A többiek hamarabb hazamentek és hát Dórival kaptunk ölelést a srácoktól. Azért olyan nagy dolog ez is, meg a mosolygás is, mert eleinte elég távolságtartóak voltak (meg is mondtam nekik, nem is én lennék… :D), mesélték, hogy náluk nincs ölelgetés, pusziszkodás. J

Láttuk az este királyát és királynőjét (pont, mint a Dirty Dancing 2-ben, amikor csak ők táncolnak és mindenki körbeállja őket). Csak álltam és néztem őket, a vigyort le sem lehetett törölni az arcomról. Ez nem csak tánc. Nem csak táncolnak, hanem érzik a zenét és az érzelmeiket teszik bele a táncba. Egyszer én is meg szeretném találni azt az embert, akivel így tudok táncolni. Nem ilyen tökéletesen, hanem ennyire egymásra hangolva, tudva, hogy a másik mit lép. Záráskor megkérdezte egy srác, hogy török vagyok-e (?), mire mondtam neki, hogy nem, magyar. Erre nagy vidáman megszólal: „Magyar? Szeretlek!” Mondanom sem kell, leesett az állunk. Kiderült, hogy a srác vízilabdázó és volt már Magyarországon, Egerről is beszélt, meg Kásásról is. Nagyon vicces volt. :D Még jó egy órát kint voltunk Simone-val, Melanie-val (cousin) és a barátaikkal, azt hittem sose indulunk el haza. Elég hangosak voltak, így jó spanyol szokáshoz híven egyszer csak egy vízzel teli valami landolt mellettünk (ha hangosak az utcán, ledobnak valamit). Eléggé ijesztő volt, de szerencsére nem talált el senkit.

Csütörtök

Eljött a búcsúebéd ideje. Miután magunkhoz tértünk, Dórival bevásároltunk és nekiálltunk a sütésnek-főzésnek. A menü krumplistészta volt, desszertnek palacsintát készítettünk. Betti horgolótűért rohangált, mert Simone megkérte, hogy az egyik tincsét csinálja meg rastára. Elég vicces volt, amikor kerestük a neten, hogy hogyan is mondja majd a boltban. Elkészítettük a finom ebédet, már csak Simone hiányzott és amikor megérkezett, tálaltunk is. A lányoknak ízlett a magyaros étel és szerintem is elég finom lett. Odaadtuk nekik az ajándék köveket, mi meg aláírtuk a katalán zászlójukat. Én is kaptam szép szavakat Simone-tól a határidőnaplómba. J A csajok elmentek estére, mi pedig filmeztünk egyet.

Péntek

Reggel elbúcsúztunk Simone-tól és mentünk az első angol kiejtés óránkra. Egyelőre nem valami szimpatikus a tanárnő, de remélem ez idővel megváltozik. Abból a szempontból jó volt az óra, hogy csak angolul beszéltek, így legalább tudtuk, hogy miről is van szó, de elég vicces, amikor egy számodra ismeretlen nyelvvel hasonlítják össze a kiejtést. Mindenesetre mi Bettivel bőszen próbálgattuk a saját nyelvünkön is az adott dolgokat. Az oktató mutatott egy oldalt, ahol látni lehet, hogy amikor kimondunk egy betűt, hogyan is áll a gége, a nyelv és a többi. Ez elég izgi volt, majd játszom itthon vele. :D Az óra végén kint megvártuk Dórit (másik csoportban van), ahol szabályosan égetett a nap! Sok, sok, sok D-vitamin! *_* IMÁDOM! Mikor csatlakozott hozzánk, jöhetett a vásárlás, persze előtte ennünk is kellett valamit. Esküszöm, nem akartunk megint kínaizni, de ahova be akartunk menni, nem ajánlották. A következő történt: nagyban törtük a buksinkat, hogy mi is érné meg jobban, amikor is egy srác leszólított minket és természetesen spanyolul beszélt hozzánk. Miután megértette, hogy mi aztán egy szót sem értünk abból, amit mondd, a lányok segítségével, akikkel volt, elmagyarázta kézzel-lábbal, hogy nem jó hely, kicsi adagot adnak, és még csak nem is finom. Így nem volt más választásunk, mentünk a kínaiba. Tény, hogy megszerettem, de sok lesz! :D Itt hatalmas sor volt (bár gyorsabban ment, mint gondoltam) és amíg várakoztunk, megláttunk két srácot, akik free kiss and hugs (ingyen csók és ölelés) táblával mászkáltak. Ők így ünnepelték a Valentin napot. Egyébként érdekes, mert ugye itt csak áprilisban van és nem is teljesen olyan, mint a nemzetközi, de itt is elég sokan megemlékeztek eme csodálatos napról. Na és ezt követte a vásárlás. Srácok! Tudjátok milyen az, amikor bementek a barátnőtökkel egy ruhás boltba és csak nézelődtök, amíg a barátnőtök mindent tüzetesen átnéz és felpróbál? Te meg csak állsz és fogod a már kiválasztott ruhákat, míg a következőket próbálja. Szuper, akkor ezt most szorozzátok meg kettővel! Körülbelül én is így éreztem magam. Persze nézelődtem, de nálam ez elég gyorsan megy. Azt hittem sose lesz vége ennek a „kis” túránknak. De legalább sétáltam egy jót. :D A Katedrális felé jöttünk haza, ahol láttam zenészeket. Messziről már hallottam a hangokat, de mikor megláttam, hogy ezek a hangok nem lejátszóból jönnek és egy zongora is van a tér kellős közepén, muszáj volt megállnom egy kicsit, hogy hallgassam őket. Szívet melengető volt. Valamiért a Macska arisztokraták jutottak eszembe róluk.

Szombat

Mint ahogy már írtam, pénteken kiköltözött Simone, úgyhogy jöhetett a nagytakarítás. Szépen berendezkedtem teljesen a szobámban, majd jöhetett az én részem, a nappali, folyosók, balkon. Mindent szépen áttöröltem és azt hittem sose lesz vége. A lányok is eléggé ki voltak és itt most nem arról volt szó, hogy szeretünk-e takarítani vagy sem. De ezt inkább nem is részletezem. Bevásároltunk Bettivel, ismételten filmeztünk (túl sok lesz a romantikából már) és bűnöztünk (nem szabad rászoknunk az itteni evési szokásokra!). A buli kimaradt, mert másnap reggel korán keltünk.

Vasárnap

Ma kirándulni voltunk, erdőt jártunk, hegyet másztunk, kerestük Zsolti szikláit (sziklamászó) és bebarangoltuk Gelidat. Irány a Catalunya megálló, jegyek a zsebben és már robogtunk is Gelida felé. Természetesen előbb meg kellett keresnünk az állomást (a tér másik oldalán kerestük), be kellett jutnunk a trükkös ajtókon (befelé a bérlettel, kifelé csak jeggyel, de mint kiderült, azzal se :D).  Az út beszélgetéssel telt, körömlakk szagban (Betti nem ért rá itthon :D) és fél óra múlva meg is érkeztünk az állomásra, ahol Zsolti várt minket. Nyakunkba vettük a várost, mentünk erre-arra, nem igazán találtuk, hogy jutunk a természetbe (minden utca zsákutca volt, kacskaringós és ugyan oda lyukadtunk ki mindig). Mikor megtaláltuk, megláttuk az ideális sziklákat és elindultunk árkon-bokron át. Természetesen csakis járható ösvényeken (eleinte :D). Azonban a kiszemelt sziklánk folyamatosan bandukolt. Betti szerint direkt előlünk ment a másik irányba mindig. Lényeg a lényeg, nem igazán lyukadtunk ki a sziklánál, helyette jó sokat mentünk felfelé és lefelé is, láttunk szép növényeket és persze a kilátás se volt semmi.

A szikla megint a másik oldalra került, hát akkor induljunk el arrafelé, de nem ám szép, tiszta ösvényen, a dzsindzsásba. Ja, és azt írtam már, hogy el kezdett szakadni az eső? Bementünk az erdőbe és szerintem fél óráig még száraz időnk volt és egyszer csak elkezdett szemerkélni majd, bumm. De (!) végül közel kerültünk a sziklákhoz és lepihentünk egy kicsit. Vagyis mi lányok, Zsolti meg körülnézett, kereste a járható ösvényeket, de nem igazán találta. Mindenesetre nem jöttünk rá, hogy hogyan jutnak a sziklához az emberek, ugyanis járható utat nem találtunk. Visszafordultunk, hogy megnézzük a várat, ahonnan ismét csak gyönyörű volt a kilátás. Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez csak egy-két órácska volt, annak elmondanám, hogy olyan négy óra bolyongásról van szó, körülbelül az egész hegyet bejártuk (na jó, ez egy kicsit túlzás, de az egyik részét biztosan). 

 "Nézz szomorúan, mert nincs út!"

A várnál ücsörögtünk egy kicsit és ismét bebizonyosodott, hogy a spanyolokat nem érdekli, hogy nem érted őket. Bekukucskáltam a várba (zárva volt az a része, ahol voltunk) és egy nő elkezdett beszélni hozzám. Mondtam a jól bevált és nagyon fontos mondatomat (No hablo espanol y catalan – Nem beszélek spanyolul és katalánul), bólogatott, majd ismét beszélt hozzám. Ezt ismételten bandukolás követte, megint találtunk egy ösvényt, amin elindultunk. Egyszer csak kilyukadtunk a városban, de fogalmunk se volt hol vagyunk. Mindenesetre mentünk tovább, hiszen majd csak megtaláljuk az állomást. Láttunk nagyon szép épületeket és nagyon vicces dolgokat. Ahogy sétáltunk egyszer csak megláttunk egy mozgólépcsőt a város kellős közepén (máshol nem is láttunk, csak ezt az egyet fedeztük fel, de nem jöttünk rá, hogy miért is lehet ott). 

Gyorsan ki is próbáltuk és milyen jól tettük! Ha nem megyünk fel vele, nem látjuk meg a kis Szabadpolcot az egyik ház ablakában. 

Ismét zsákutcába tévedtünk, de megtaláltuk az állomást! Éppen elment a vonatunk, de semmi baj, a következőre csak 20 percet kellett várni. Jó kis nap volt, jól elfáradtam és mikor beértünk a városba megállapítottam, hogy szeretem a bulikat, az embereket, de néha kellenek ilyen napok, amikor egy csendes kis faluba mászkálsz vagy éppen a természetben bandukolsz. Amint leszálltam a vonatról, visszafordultam volna.

Ui.: Ma (is) láttunk egy babát, de olyat, hogy azt hittem ott olvadok el a padon. Olyan volt, mint egy játék baba. Folyamatosan gyerekeket látunk, már nem bírja a szívem ezt! :D Mindet hazahoznám, ha lehetne! Mondtam is, hogy valahova csak úgy bemennék babázni egyet, vagy hozhatnánk is egy gyerkőcöt haza. Betti benne volt (elméletben). Kár, hogy nem így működik… :D

„Neked is kijár a lazítás.”

Kicsit lemaradtam az írással, de hát annyi minden történt, ami lefárasztott, hogy már nem volt kedvem az íráshoz. Úgyhogy jöjjön egybe a hétvége!

Szombaton megleptem a lányokat friss „bágettel”, vettem finom avokádót (margarin helyett szoktuk használni). Nagyon finom és egészséges, azt mondja Betti, olcsóbb is, mint otthon. Kiültünk a teraszra reggelizni (vagy ebédelni?!) és a fesztiválokról beszélgettünk. Eléggé megjött mindannyiunk kedve hozzá. Kitti! Augusztus! Strandfesztivál! :D <3 Igazából lustálkodtunk, nem sikerült még kipihennünk a vizsgákat, az utazást és az ezzel járó stresszt. Így elmaradt a közös városnézés és a takaríts is. Azonban olyan impulzusok értek, hogy elég nehéz leírni. Először Zsolti blog bejegyzését olvastam, amitől valamiért nagyon nyugodt lettem. Szombaton nem voltam a legjobban, de az olvasás után egy fajta melegség járt át. Szerintem mindenki ismeri ezt az érzést. Na és az az este! Először Simone barátaihoz mentünk, ahol megismerkedtünk velük (nagyon jó fejek, az egyik srác már dolgozik és hajléktalanokkal foglalkozik), majd innen mentünk a szórakozóhelyre. Egy kicsi bárról van szó, családias koncert volt, de annál jobban éreztem magam! Imádtam a koncertet (Amanantu). J 

Egy nagyon vicces eset is történt az este folyamán. Kimentünk Bettivel a levegőre a szünetben, találtunk egy nagyon olcsó zöldségest (hatalmas mangók voltak nagyon olcsón, az eladó is jó fej volt) és… Ki emlékszik Lucasra? Igen, a hostelünk recepciós fiúja! Na hát találkoztunk vele kért is egy double hugs-ot („duplaölelés”, bár szerintem csak nem akart bunkó lenni, hogy csak Bettit öleli meg :D). Ennek így mennyi esélye van, hogy egy ekkora városban az első bulizós éjszakánkon vele futunk össze? :D Tömegközlekedésről annyit, hogy hatalmas plusz pont a városnak, hogy szombaton járnak a metrók egész éjszaka. Jaj, és még egy dolog. Sikerült elszakítanom Betti pénztárcáját. L Eszméletlen lelkifurdalásom van miatta. Valahogy megvarrom, ígérem!

Megbeszéltük, hogy vasárnap elmegyünk megnézni a fesztivált (Les Festes de Sant Eulàlia), amit Barcelona védelmezőjének tiszteletére rendeznek meg minden évben. Ez a rendezvény főleg gyerek orientált. Melanie, a cousin is jött velünk. Igaz, a human towert (ember tornyot) lekéstük, mert rossz helyre mentünk, de láttuk a Sardanat, a katalán nemzeti táncot, ami számomra hatalmas élmény volt. Fiatalok, idősek együtt táncolták élő zenére a táncot. 

Kirakodó vásár volt, ahol szebbnél szebb dolgokat láttam és már az első ajándékokat meg is vettem. Amikor megláttam ezt a sátrat, rögtön két személy ugrott be, úgyhogy máris elkészíttettem a névre szóló ajándékokat. Igaz nem kifejezetten Barcelonás szuvenír, de szerintem örülni fognak neki. Ugyanezen a téren (a Katedrálisnál voltunk) voltak táncos srácok (break dancet nyomtak) is, akik ugyancsak nagyon jók voltak. Ezután elsétáltunk a bolhapiacra és az úton nagyon sok bolt előtt haladtunk el. És jó néhányba be is mentünk, szerintem Melanie az egész évre bevásárol itt. Találtam egy nagyon jó táskást, ahova tuti vissza fogok menni és még egy boltot, ahol nagyon jó dolgok vannak és marha jó a díszítés is, csak nem az én pénztárcámnak való hely.

A bolhapiac nekem érdekes volt, nem szoktam ilyen helyekre járni, a turiban se szoktam igazán találni magamnak dolgokat, ezért nem is nagyon szeretem. Viszont most sikerült vennem egy inget nagyon olcsón, ami azért is csoda, mert itt mindenki vékony, ergo kicsik a ruhák. :D Miután mindenki körbejárta a piacot, Simone is csatlakozott hozzánk, elmentünk kínaizni, majd kávézni és ekkor láthattunk még többet a fesztiválból. Felvonulás volt, óriások, emberek hatalmas fejjel, zenészek mentek végig a városon.

Este dobosok is felvonultak, velük mentünk vissza a térre. Azt hiszem a gitár és a zongora mellé felkerült a dob is a listámra. :D 

A téren táncoltak az óriások, azután jöttek a dobosok és a tűz show, amiben a kisgyerekek főszerepet játszottak. Az utolsó csapatoknál elkezdett szakadni az eső, de nem akartunk hazajönni, meg akartuk nézni, hogy mi lesz még, azonban mikor követtük a tömeget a térre, ott nem volt semmi, így hazajöttünk. 

Drága Betti másik ajtónál állt a metrón és egyszer csak annyit láttam, hogy eltűnt és a peronon sétált. Benézett egy megállót, mondanom sem kell, sírtam a nevetéstől. Itthon pedig Dórival ültünk a nappaliban és nagyon kivoltunk, folyamatosan röhögtünk, konkrétan röhögő görcsöt kaptam. Jaj, és hát nem maradhat ki, hogy énekeltünk is egy csodálatosat az éjjel. Betti nagyon élvezte a másik szobában. :D

Szeretettel mindenkinek! http://www.youtube.com/watch?v=QgQaa_B6ATI

Oh por Dios!

Tegnap nem sikerült írni, úgyhogy azzal kezdeném a kis beszámolómat. Reggel a metrón találkoztunk egy magyar lánnyal. Igazából már egy ideje együtt utaztunk, amikor már nem bírta tovább és megszólított minket. Augusztusban költözött ide, előtte Angliázott és nagyon sokat mesélt nekünk. Sétáltunk fel az egyetem épületéhez, amikor a fán papagájokat vettünk észre. Nekem ez valamiért nagyon jó élmény volt, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Sport előadással kezdtünk, az oktató beszélt nekünk a katalán sport történelméről, és természetesen kiemelte a Futbol Barcelona Club-ot. A csapatról többet mesélt, megnéztünk egy videót is róluk. Beszéltem az oktatóval (ő fogja tartani a Tánc és kreatív művészetek kurzust, amit felvettünk) és ajánlott helyeket, ahova el tudunk járni táncolni. Már alig várom, hogy menjünk! J Ezt követte egy olyan óra, ami az egyik kedvencem lett ezen a héten. Nemzetközi hősök és katalán hősök volt a neve az órának, gondoltuk megint kőkemény történelem óra jön (főleg mikor megláttuk a kishölgyet), de pozitív csalódás ért. Nem történelmi hősökről, hanem a gyerekek hőseiről beszéltünk, a mese figurákról. Disney mesékkel kezdtük (aki ismer, már tudja, miért is volt az egyik kedvenc órám), amiket mindenki ismer és a különböző mesék címeit minden nyelven meghallgattuk. Amikor jött a Piroska és a farkas, a néni mondta is magyarul és amikor körbement, hogy megkérdezze, pontosan honnan is vagyunk, csak annyit mondott: Tres Piroskas from Hungary. Nagyon aranyos volt. J A különböző nemzetek hőseiről mutatott képet és el kellett mondani, hogy kit/mit ábrázol a kép (mi Mátyást kaptuk ilyen hősnek). Persze jött a katalán hős is, Patufet! Kedves barátunknak, Patufetnek a rövidke meséjében egy dal is van (minden gyerek ismeri), amit közösen elénekeltünk KATALÁNUL. Elég vicces volt. E kedves dal nem akar kimenni a fejünkből, állandóan előkúszik (bár a szöveget nem igazán tudjuk a patim, patam, patumon kívül) és már táncunk is van hozzá. Patufet egy apró emberke és arról énekelnek, hogy a férfiak és nők vigyázzanak, nehogy rálépjenek.
„Patim, patam, patum
homes i dones del cap dret.
Patim, patam, patum,
no trepitjeu en Patufet."
Az óra után kimentünk, hogy élvezzük a napsütést és egy szál pólóban üldögéltem a napon. Hihetetlenül jó érzés volt. Imádom! Egyébként nagyon vicces, hogy mi már pulcsira, pólóra vetkőzünk, az itteniek meg kabátban vannak. Elég fura dolog ez. :D Ezt követte a jó kis történelmi városnézés, de ehhez előbb metróznunk kellett. Végig nevettük az utat. Énekeltünk, szórakoztattuk egymást. Ahogy láttam Julià is jókat szórakozott rajtunk. :D Megnéztünk néhány helyet, ismét hallgattunk egy kis történelmet, aztán hazajöttünk, gyorsan elkészült az ebéd (17 órakor –itt kicsit máshogy van az étkezés) és elmentünk vásárolni. Megnéztük a szomszéd zöldségest (még nem volt hozzá szerencsénk), ahol nagyon kedvesek az eladók. Az egyikőjük odajött és kiválasztotta nekünk a jobb avokádókat. Este Dórival megnéztük a Vicky Cristina Barcelona című filmet. Nagyon sokat nevettünk, igazából egész nap meg voltunk kattanva. Nem tudom mi ütött belénk (bár szerintem a fáradtságnak köszönhető). Jó zárása volt a napnak.

Ma csak egy óránk volt reggel, ahol a katalán dalokról és táncról volt szó. Nekem nagyon tetszett az óra, az oktató énekelt, táncolt és még mi is énekeltünk katalánul. Nagyon vicces volt. Kaptam néhány tippet, hogy hova tudok elmenni meghallgatni őket és azt is megtudtam, hogy minden vasárnap délben összegyűlnek az emberek és eltáncolják a sardanat, a tradícionális katalán táncot. Mindenképp el akarok menni megnézni ezt. J Nagyon szép, hogy ennyire hagyománytisztelőek. Ezután volt egy óra szabadidőnk, ismét kiültünk a napra Oliviaval és egy kis idő után a dán fiúk is leültek mellénk. Megtudtam, hogy van egy zenekaruk, blues és rock zenét játszanak. Ezt követte a kirándulás, a „hegymászás”. Nem csak túrázás volt, egy kis növényismerettel fűszerezték. Főleg túraútvonalon mentünk, de azért volt egy kicsi „mászás” is (még mindig jobban szeretek felfelé menni, mint lefelé). Ma sikerült többet beszélgetni a többiekkel. A dán fiú kérdezgette, hogy mit hogyan mondunk (szerintem mire hazamegy, el akar sajátítani minden nyelvet :D) és meglepően jó volt a kiejtése. Az olasz srác volt Sziget fesztiválon, nagyon tetszett neki Budapest. Meglepett, amikor azt mondta, hogy vakáció szempontjából jó hely, de ott lakni egyáltalán nem jó. Mindhárman néztünk nagy szemekkel, hogy az hogy lehet, de aztán elmagyarázta és teljesen megértettük. Olivia, még mindig Olivia, egy őrült, de teljesen jó értelemben. Nagyon szeretem. Ma megtanulta Bettitől, hogy mi a copfot lófaroknak mondjuk és folyamatosan ezt mondogatta. Jókat nevettünk rajta. :D 

És hát a chileiek… Hatalmas formák! :D Nem igazán tudnak angolul, spanyolul beszélnek, de azért beszélgettem velük. Tanítottak szavakat, én is elmondtam, hogy mi hogyan mondunk egy-egy szót. Nagyon jókat nevettem velük. Juan nagyon vicces, mindenen nevet. Nem érti, amiről beszélünk, de jóízűen nevet. :D Mindenki tanította a másikat a saját nyelvére kisebb-nagyobb sikerrel. A dán nagyon durva, szerintem elég nehéz. Amúgy mindenki nagyon cuki, legalábbis azok közül, akikkel beszéltem. Jó fejek és remélem, lesz alkalmam jobban megismerni őket. A táj fentről gyönyörű volt, egész Barcelonát láthattuk. Igazából leírhatatlan. Csak álldogáltam volna ott és néztem volna ki a fejemből egész délután. Mindenképp visszamegyünk még a lányokkal ide. Közel 10 kilométert tettünk meg és olyan 3, 3 és fél órát sétáltunk. Nagyon élveztem, több ilyen programot kell szervezzünk. J Eléggé elfáradtam, de csak úgy repdes a lelkem. Ma megérkezett Simone unokatestvére, holnap mennek városnézésre és valószínűleg mi is elmegyünk velük. Jó lesz, legalább egész nap angolul fogunk kommunikálni. Este meg koncertre megyünk, már alig várom, mert még nem sikerült elmennünk szórakozni.

Ja és ma ettem baklavát. A török lányok hozták. Finom, csak nagyon édes.