Annyiszor hallottam ezt a mondatot az elmúlt két hétben,
hogy komolyan fontolóra vettem, hogy visszamegyek Barcelonába (nem mintha
győzködni kellene, mennék én). De hogy miért is kérdezgeti mindenki? Történt
májusban, hogy megvettem a repülőjegyemet július 11-re, de mindenki úgy tudta,
hogy csak 28-án jövök haza. Célom az volt, hogy meglepjem a családomat,
barátaimat és ez sikerült is. Szerintem sose fogom elfelejteni az arcokat. J
Nem ment teljesen zökkenő mentesen a hazaút. Kezdjük azzal, hogy teljesen depressziós voltam, hogy jövök haza. Aztán, szakadt az eső, amikor hazaértünk. Végül, vártam a bőröndömre a repülőtéren és egyszer csak megpillantottam néhány cuccomat a szalagon, majd a bőröndömet is. Teljesen kiszakadt a teteje. Még jó, hogy néhány nappal az érkezés előtt megkértem Ildit, hogy jöjjön ki értem. Ha így kellett volna végig mennem egész Pesten és Bicskén, lehet felrobbantam volna. :D
Megérkeztünk a lakáshoz (nagyon fura volt mindenhol magyar feliratokat látni és magyar beszédet hallani), Ildi bement hozzánk, hogy elterelje anyu figyelmét, amíg én is beosonok. Először senki se nyitott ajtót, de végül megjelent anya. Ildi berohant mondván, mosdóba kell mennem, anya meg csak nézett, hogy mit is keres itt Ildi és hova rohan annyira, majd megjelentem az ajtóban: „Ide várnak csomagot Barcelonából?”. Kicsit sokkoltam anyut, először azt hitte, hogy hallucinál, csak állt tátott szájjal és nézett nagy szemekkel.
A következő állomás Tabajd volt. Mielőtt elindultam, mindent felvittünk a szobámba, ugyanis a többiek még nem voltak itthon és őket is meg szerettem volna lepni. Na, hát megyek a buszmegállóba (sapka a fejembe húzva, hajam hátrakötve, hogy ne legyek annyira felismerhető) és kit látok ott? Lackót. Éppen vár a buszra. Mit volt mit tenni, odamentem hozzá. Csak akkor vett észre, mikor már az orra előtt voltam és köszöntem neki. Ő is nézett nagy szemekkel és a „Hát te hogy kerülsz ide?” mondat se hiányozhatott. Komolyan bánom, hogy nincs fejre szerelhető kamerám. :D
Felszállok a tabajdi buszra, megveszem a jegyemet, majd mikor megfordulok mit látok? Bence tátott szájjal majd kiesik az egyik ülés mögül. Hát, nem éppen így terveztem el a meglepetést, de nem is baj, így végigbeszélhettük az utat. Mikor odaértem hozzá, még mindig csak nézett, káromkodott egyet-kettőt, végül úgy megölelt, hogy majdnem összetört. Beértünk Tabajdra és a megbeszéltek szerint ott volt a buszmegállóban Ákos. Ő az unokatestvéremet várta, ugyanis azt mondtam neki, hogy itt van az unokatesóm, aki át szeretne menni a Mezítlábas parkba, de szegénykém egyedül van és kellene mellé valaki, aki legalább megmutatja neki, hogy merre is van. Mikor megjelentem a busz ajtajában és meglátott, nem volt leolvasható semmi reakció az arcáról. Mentem hozzá közelebb, még mindig semmi. Mondom ennyire azért nem változtam meg és nem mentem el olyan rég, hogy ne ismerjen fel. :D Mikor odaértem hozzá, köszöntem neki, de semmi reakció nem volt. Megkérdeztem tőle, hogy meg se ölel, na ekkor zökkent ki a sokkos állapotból. Később mesélte, hogy először azt hitte, hogy ennyire hasonlítunk az unokatesómmal. Mikor eljöttem tőlük, még akkor se igazán fogta fel, hogy itthon vagyok. Külön jólesett, hogy apukájuk és anyukájuk is mennyire örült nekem.
Mikor hazaértem, apa hátul dolgozott. Gyorsan lepakoltam, majd lazán hátrasétáltam és megkérdeztem, hogy kell-e valamit segíteni neki. Jött oda nagy vigyorogva, hogy hát én meg hogy kerültem ide? És hogy anya nem is mondott neki semmit. El se mozdultak mellőlem, szerintem még a mosdóba is jöttek volna velem. :D
Egy héttel a hazautazás előtt megtudtam, hogy drága barátaim Csabdiról mennek a Velencei-tóhoz szombaton, így elintéztem, hogy nekem is legyen helyem a buszon. (Köszönöm a szülőknek a segítséget! J ) Reggel vártam rájuk a buszmegállóban, jött is Csilla, akinek nem voltam nagy meglepetés, mert időközben megtudta a turpisságot, de így legalább volt egy szövetségesem. Felültünk a buszra és mentünk felvenni a többieket. Én elbújtam az ülések mögött és mikor felszálltak a többiek, felültem: „Ti is jöttök?”. Buzás csak vigyorgott, nem értette, hogy kerültem oda, Ancsa utat tört magának és Robo is csak vigyorgott nagyokat. Egész nap velük voltam és este is hozzájuk mentem, ugyanis nem volt velünk mindenki, még volt kit meglepni. Buzásnál voltunk, én lent ültem a tesó szobájában, ők pedig fent voltak. Mikor Enikő és Jani megérkezett, felhívtam őket skype-n, beszélgettünk, mondtam, hogy olyan rég láttam őket, mennyire hiányoznak már. Majd a következő mondat hangzott el: „Ú, Jani, mondanom kell neked valamit, csak el kell szaladnom pisilni!”. Ekkor felmentem, kinyitottam az ajtót és befejeztem mondandómat: „Szóval mikor is isszuk meg azt a sört?”. Csak meredt rám, nagy szemekkel, majd jött a szokásos, hát te meg kérdés. Enikő arcát nem láttam, de mesélték a többiek, hogy neki is eléggé tágra nyílt a szeme. Nem értették, hogy kerülök oda, mikor előtte még skype-n beszélgettünk. Később befutott Noémi, Boti és Jenő is, mondanom sem kell, ők is eléggé meglepődtek. Fura volt, ugyanis bárkivel és bárhol voltam, olyan volt, mint azelőtt. Mintha nem lettem volna távol félévig. Egyik kedves pillanatom az volt, amikor Jani és Enci elindultak haza. Jani megölelgetett, elengedett és ezt még megismételte néhányszor.
Nem ment teljesen zökkenő mentesen a hazaút. Kezdjük azzal, hogy teljesen depressziós voltam, hogy jövök haza. Aztán, szakadt az eső, amikor hazaértünk. Végül, vártam a bőröndömre a repülőtéren és egyszer csak megpillantottam néhány cuccomat a szalagon, majd a bőröndömet is. Teljesen kiszakadt a teteje. Még jó, hogy néhány nappal az érkezés előtt megkértem Ildit, hogy jöjjön ki értem. Ha így kellett volna végig mennem egész Pesten és Bicskén, lehet felrobbantam volna. :D
Megérkeztünk a lakáshoz (nagyon fura volt mindenhol magyar feliratokat látni és magyar beszédet hallani), Ildi bement hozzánk, hogy elterelje anyu figyelmét, amíg én is beosonok. Először senki se nyitott ajtót, de végül megjelent anya. Ildi berohant mondván, mosdóba kell mennem, anya meg csak nézett, hogy mit is keres itt Ildi és hova rohan annyira, majd megjelentem az ajtóban: „Ide várnak csomagot Barcelonából?”. Kicsit sokkoltam anyut, először azt hitte, hogy hallucinál, csak állt tátott szájjal és nézett nagy szemekkel.
A következő állomás Tabajd volt. Mielőtt elindultam, mindent felvittünk a szobámba, ugyanis a többiek még nem voltak itthon és őket is meg szerettem volna lepni. Na, hát megyek a buszmegállóba (sapka a fejembe húzva, hajam hátrakötve, hogy ne legyek annyira felismerhető) és kit látok ott? Lackót. Éppen vár a buszra. Mit volt mit tenni, odamentem hozzá. Csak akkor vett észre, mikor már az orra előtt voltam és köszöntem neki. Ő is nézett nagy szemekkel és a „Hát te hogy kerülsz ide?” mondat se hiányozhatott. Komolyan bánom, hogy nincs fejre szerelhető kamerám. :D
Felszállok a tabajdi buszra, megveszem a jegyemet, majd mikor megfordulok mit látok? Bence tátott szájjal majd kiesik az egyik ülés mögül. Hát, nem éppen így terveztem el a meglepetést, de nem is baj, így végigbeszélhettük az utat. Mikor odaértem hozzá, még mindig csak nézett, káromkodott egyet-kettőt, végül úgy megölelt, hogy majdnem összetört. Beértünk Tabajdra és a megbeszéltek szerint ott volt a buszmegállóban Ákos. Ő az unokatestvéremet várta, ugyanis azt mondtam neki, hogy itt van az unokatesóm, aki át szeretne menni a Mezítlábas parkba, de szegénykém egyedül van és kellene mellé valaki, aki legalább megmutatja neki, hogy merre is van. Mikor megjelentem a busz ajtajában és meglátott, nem volt leolvasható semmi reakció az arcáról. Mentem hozzá közelebb, még mindig semmi. Mondom ennyire azért nem változtam meg és nem mentem el olyan rég, hogy ne ismerjen fel. :D Mikor odaértem hozzá, köszöntem neki, de semmi reakció nem volt. Megkérdeztem tőle, hogy meg se ölel, na ekkor zökkent ki a sokkos állapotból. Később mesélte, hogy először azt hitte, hogy ennyire hasonlítunk az unokatesómmal. Mikor eljöttem tőlük, még akkor se igazán fogta fel, hogy itthon vagyok. Külön jólesett, hogy apukájuk és anyukájuk is mennyire örült nekem.
Mikor hazaértem, apa hátul dolgozott. Gyorsan lepakoltam, majd lazán hátrasétáltam és megkérdeztem, hogy kell-e valamit segíteni neki. Jött oda nagy vigyorogva, hogy hát én meg hogy kerültem ide? És hogy anya nem is mondott neki semmit. El se mozdultak mellőlem, szerintem még a mosdóba is jöttek volna velem. :D
Egy héttel a hazautazás előtt megtudtam, hogy drága barátaim Csabdiról mennek a Velencei-tóhoz szombaton, így elintéztem, hogy nekem is legyen helyem a buszon. (Köszönöm a szülőknek a segítséget! J ) Reggel vártam rájuk a buszmegállóban, jött is Csilla, akinek nem voltam nagy meglepetés, mert időközben megtudta a turpisságot, de így legalább volt egy szövetségesem. Felültünk a buszra és mentünk felvenni a többieket. Én elbújtam az ülések mögött és mikor felszálltak a többiek, felültem: „Ti is jöttök?”. Buzás csak vigyorgott, nem értette, hogy kerültem oda, Ancsa utat tört magának és Robo is csak vigyorgott nagyokat. Egész nap velük voltam és este is hozzájuk mentem, ugyanis nem volt velünk mindenki, még volt kit meglepni. Buzásnál voltunk, én lent ültem a tesó szobájában, ők pedig fent voltak. Mikor Enikő és Jani megérkezett, felhívtam őket skype-n, beszélgettünk, mondtam, hogy olyan rég láttam őket, mennyire hiányoznak már. Majd a következő mondat hangzott el: „Ú, Jani, mondanom kell neked valamit, csak el kell szaladnom pisilni!”. Ekkor felmentem, kinyitottam az ajtót és befejeztem mondandómat: „Szóval mikor is isszuk meg azt a sört?”. Csak meredt rám, nagy szemekkel, majd jött a szokásos, hát te meg kérdés. Enikő arcát nem láttam, de mesélték a többiek, hogy neki is eléggé tágra nyílt a szeme. Nem értették, hogy kerülök oda, mikor előtte még skype-n beszélgettünk. Később befutott Noémi, Boti és Jenő is, mondanom sem kell, ők is eléggé meglepődtek. Fura volt, ugyanis bárkivel és bárhol voltam, olyan volt, mint azelőtt. Mintha nem lettem volna távol félévig. Egyik kedves pillanatom az volt, amikor Jani és Enci elindultak haza. Jani megölelgetett, elengedett és ezt még megismételte néhányszor.
Előbb jöttem haza, eléggé nehezen hagytam ott Barcelonát, de
az arcok mindent megértek. <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése