2014. március 15., szombat

A tenger bűvöletében

Tegnap a suliban ebédeltünk angol után, ahol ismét összefutottunk Jonas-szal és Kjartannel. Meg is beszéltük, hogy majd kimegyünk a tengerpartra késő délután. Visszatérve az ebédre… Ugye vannak menük, ahogy már írtam az előző bejegyzésemben is. Tegnap is a basic menüt vettük Dórival és nagyot néztünk. A halas csicseriborsó levessel még nem volt semmi bajom, azonban a második szaftos sült husi volt és köretnek választhattunk salátát vagy chipset. Igen, CHIPSET! :D Elég fura volt vele… Mindenesetre Jonas úgy gondolta, hogy inkább neki kellene megennie a chipsemet, nekem meg a levesét, így kicserélte a két tányért. Milyen kis figyelmes, biztos csak az egészségem érdekelte… :D 
Ezután elmentünk egy bevásárló központba, Dórinak fényképezőgépet kellett vennie. A hely háromemeletes és nagyon sok bolt fellelhető benne, végre találtunk egy Primarkot Bettinek. Van egy „játékterem” részleg, ami nagyon nagy és sok minden található benne (azok a gépek, amikkel ki kell „halászni” a játékokat –vannak disney hercegnők, szörny rt-s, minion és még technikai dolgok is-; autós, motoros és lövöldözős gépek; olyan táncgép, mint a filmekben; bowling). A lányok elmentek vásárolni, én pedig kaptam az sms-t a srácoktól, hogy indulnak a partra, így én is elindultam. A metrón egy lány megkérdezte, hogy mit jelentenek a dolgok a telefonjában (angolul volt írva), mondtam neki, hogy nem tudok spanyolul, így nem tudom neki lefordítani, de azért beállítottunk néhány dolgot a telefonban. Kérdeztem mit szeretne, de nem kaptam választ… :D Lementem a partra, ahol találkoztam a fiúkkal. Itt van Kjartan két barátja, ők is nagyon jó fejek. Meg is mutattam dán nyelvtudásomat, igaz, csak a köszönömben vagyok teljesen biztos. Remélem a másik mondat is azt jelenti, amit Kjartan mondott. Néha már tényleg nem tudom eldönteni, mikor mondanak igazat és mikor viccelnek… :D A tengerparti chill után elmentünk ping pongozni, ekkor kipróbáltam a gördeszkát. A tengerparton nagyon ment a dolog (magyarul ráálltam két lábbal és nem estem el gurulás közben :D), ám a téren estem egy nagyot (tuti Dóri vonzotta be nekem, már azt várta, mikor esem el végre :D). Ahogy láttam, Jonas rendesen megijedt, már ugrott is, hogy minden rendben van-e, de én csak röhögtem. Voltak kint gyerekek, akik fociztak és Bettinek meg nekem kedvünk lett hozzá. Éppen bezárt a bolt, ahol rendes labdát tudtunk volna venni, így bementünk egy kis boltba és egy gumilabdával lettünk gazdagabbak. Nem az igazi, de legalább játszottunk egyet. Ezután bementünk egy étterembe, mert a srácok már éhen akartak halni. Mi vettünk három féle desszertet, hogy megkóstoljuk mindegyiket. A magyar desszert sokkal finomabb (török étteremben voltunk). Én baklavát kértem, de itt nem volt annyira finom, mint a másik helyen. Úgy volt, hogy még megyünk valamerre, de a fiúk nem voltak biztosak benne, így inkább én is hazajöttem a csajokkal.
Ma is lementünk a tengerpartra és meg is mártóztattam a lábaimat a tengerben, életemben először. Igaz még itt sincs fürdőzős idő, elég hideg is volt a víz, de nem tudtam megállni. Nagyon cseles a tenger, egyszer kisebb hullámok vannak, aztán egyszercsak jön egy nagyobb és az egész ruhád vizes lesz. Mondjuk én megúsztam, de a csajokról ez nem mondható el. :D Most éppen banánturmixot szürcsölök (tegnap vettünk bot mixert), később meg megyünk valamerre a fiúkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése