Kicsi albérletünk, itt vagyunk!

Hátunk mögött hagytuk a hostelt (ahova visszavárnak minket látogatóba), megküzdöttünk a csúnya, nagyon-nagyon gonosz lépcsőkkel (nem is kell kondiba menni, minden héten egy ilyen túra és olyan karom lesz hogy csak na!) és megérkeztünk a lakáshoz, nem is akárhogyan! Előre küldtek, hogy nézzem meg, hova is jöttünk, szóljak Simone-nak (kedves osztrák lakótárs), hogy megérkeztünk. Timi csengetett többször, válasz nem jött, így lementem a lányokért, hogy üres lakásba érkeztünk. Felmentünk a LIFTTEL! (áldom az eget), ajtót nyitottunk és Betti körbe Hola-zott, de nem jött válasz. Legalábbis a mi lakásunkból nem, ugyanis a szomszéd néni egyszer csak megjelent. Próbált velünk társalogni, de hát ő nem tudott angolul, mi meg spanyolul/katalánul. Bár ez őt egyáltalán nem zavarta, ugyan úgy magyarázott nekünk tovább. Még a másik szomszédot is kihívta, aki nekem így elsőre kicsit unszimpatikus volt, de valószínűnek tartom, hogy majd megismerem a félév alatt. Sokat beszélő cuki szomszéd nénik meg csak mondta és mondta a magáét, folyamatosan felfelé mutogattak, aztán lefelé. Mondtuk, hogy nem értünk semmit, de nem zavarta, azért csak mondta és mondta. Viszont nagyon megörültem, amikor egy mondatot megértettem, nagy vidáman válaszoltam neki, hogy magyarok vagyunk. Végül már csak mindenki nevetett, mi azon, hogy nem értünk semmit, de őt nem érdekli, ő meg valószínűleg azon, hogy jókat kacagunk (vagy hogy milyen szerencsétlenek vagyunk :D). Dóri is körbe Hola-zott és végre jött egy válasz! Simone aludt és nem hallott minket. Amikor kijött mindenkit megölelt, rögtön kérdezősködött, nagyon aranyos volt. Sokat beszélgettünk. Egyébként megbeszéltük a lányokkal, hogy egymással is angolul fogunk beszélni (igaz, még nem jött össze, de néha-néha már úgy szólunk egymáshoz), aminek Simone is nagyon örült, mert ugye semmit nem ért belőlünk. Nagyon jó fej, közvetlen, hívott bulizni is, de úgy döntöttünk az első esténket inkább itthon töltjük, főleg, hogy még találkoznunk is kellett valakivel. De erről egy picit később. J 

Végre odaadhattam az ajándékokat

A lakás a harmadik emeleten van, nagyon otthonos, de igazán belakni majd akkor fogjuk, mikor már csak hárman leszünk. A szobákat hamar leosztottuk, nem volt veszekedés (pedig Simone azt hitte, hogy lesznek problémák), összeírtuk mit kell vennünk és lementünk a sarkon lévő szupermarketbe (annyira jó, hogy minden közel van). A vásárlással még eleinte lesznek problémáink, ugyanis csak spanyolul vagy katalánul, esetleg ezen a két nyelven társalognak velünk a termékeken, semmi angol vagy német, hogy még értsünk is valamit belőle. Megbeszéltük, hogy legalább az alap élelmiszer neveket megtanuljuk hamar, hogy ne kelljen ötvenszer átnézni egy üzletet és 5 percet állni egy részlegen. Arról nem beszélve, hogy a pénztárosunk se beszélt más nyelvet. Vicces volt, mikor próbált elmagyarázni valamit nekünk Dóri által vásárolt hajfestéshez használatos ecsetről. Ötször-hatszor nekifutott, de mondtuk neki, hogy hagyja csak. Mintha valami törésről beszélt volna, de hát ki tudja! Majd ha már eltöltöttünk itt egy kis időt és megértjük, amiket mondanak! Miután reggebédeltünk, elkezdtem a kipakolást (nem, nem fejeztem be, azért még van mit csinálni) és egy hatalmas meglepetés várt a bőröndben. Nem tudom hogyan, vagy mikor, de belecsempésztek nekem valamit (először nem értettem, hogy mit keres anya sálja nálam), hogy otthonosabb legyen a szobám és vigyázzon rám a messzi távolban. Hiába, a szülők szuperhősök. Kicsi Minniem össze is barátkozott Misével, Betti barijával.

Este találkoztunk Betti ismerősével, Zsoltival, aki übercuki volt, ugyanis szedett nekünk virágot. Egyébként nem csak ezért, tényleg jó fej és nem csak a sütije beszél belőlem (aminek szeretném a receptjét)! :D Közeli faluban dolgozik (jó lenne átugrani egyszer hozzá), itt szállt át, volt egy órája az átszállásig és Bettivel megbeszélték a találkát, aztán egyetlen Bettink gondolta elvisz minket is had halljon egy kis magyar beszédet Zsolti. Sétáltunk egy nagyot és végre találtunk Lebaras boltot, ahol majd veszünk SIM kártyát. 

Vásároltunk még ezt-azt és egy hatalmas csajos estét tartottunk, ami fagyi evésről szólt. Holnap (vagyis már ma) délután megyünk egy Erasmusos találkozóra, Betti találta az eseményt a facebookon és már írt is egy itteni lány (aki egyébként Dóri mentora lesz), hogy találkozhatnánk és mehetnénk együtt. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz. Egy picit azért félek, még bele kell rázódni abba, hogy csak angolul beszéljünk. Remélem minél hamarabb sikerül.

Ui.: Ma esős volt az időjárás és biztos vagyok benne, hogy drága barátaim küldték nekem Csabdiról. Nem baj, azért szeretlek titeket és már kikerültetek az asztalomra! J <3

2014.02.01.