Lehet inkább a mai bejegyzés címe kellene legyen, hogy nem
az a nap. Ez a reggel elég rosszul kezdődött. Nem elég, hogy rosszul keltem
(napok óta isteniek az álmaim), de leültem a lányokhoz reggelizni és közölték,
hogy az ösztöndíjunkat elutalták, azonban 14-15 nap az átfutás. Hát, gazdálkodj
okosan… Ezt követően a teám is az asztalon és a földön landolt. Lényeg, hogy
jól indult a nap. De jött egy kis lélekmelegítő, Dreamgirlst néztünk a
csajokkal. Ezenkívül megnéztem, hogy miről is szól a welcome week és jó kis
programoknak nézünk elébe. Szombaton megy valamilyen koncertre Simone és hívott
minket, valószínűleg megyünk, hétfőn pedig karaoke buli lesz, szóval ott a
helyünk! Délután elmentünk nyomtatni (az itteni egyetemre is kell még néhány
dolog és természetesen az otthon „melegét” is érezzük ezen a téren), találtunk egy
közeli olcsó zöldségest, sikerült vennünk elosztót és végre megvan az itteni
sim kártyám is. Nagyon vicces a telefon, apu vette otthon pár ezer forintért.
Újra hozzá kell szokni, de hát most az a lényeg, hogy telefonálni tudjak vele.
Estig a boltokat jártuk, bögrét kerestünk a csajoknak. Találtunk egy nagyon jó
boltot, ahol tényleg minden van és nem is olyan drága. És olyan ruhákat láttam
ma, hogy a szívem belesajdult az árukba. Nyár óta egyre jobban szeretem az egybe
ruhákat és ezek valami csodaszépek voltak. Csak hát a mi pénztárcánkhoz nem
valók. L
Vettünk poharakat a fogkeféinknek, a csomagban egyel több volt, így azt
odaadtuk Simone-nak. A lányok rajzoltak rá, én kimaradtam, mert hazaért és oda
is adtuk neki. Mi is kaptuk ajándékot, jó helye lesz Betti kavicskája mellett
(legalább nem fogja magát egyedül érezni).
Mire hazaértünk és vacsorázni
tudtunk már megint este kilenc lett. Persze volt még dolgunk, át kellett
rágnunk egy dokumentumot, ami holnapra szükséges, kitöltöttünk néhány papírt
is. Holnap megyünk az egyetemre (ergo korán kelünk, én még fent vagyok és megint
nem pihenem ki magam), péntekig Welcoming Session lesz (1/2 10-től 18 óráig a
suliban leszünk, legalábbis úgy tudom). Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen
lesz, mikről fognak beszélni nekünk, milyenek a többiek. Olivia-val (Belgiumból
jött, egy ideje már beszélgetünk) találkozunk a Mundet metróállomásnál
(egyetemhez közeli) és együtt vesszük fel a harcot az ismeretlennel. De
természetesen minden jó lesz. Miért ne lenne?!
Létfontosságú információk (:D): Már most jól kiigazodom a
metró vonalakon, úgy látszik jól megy a térképolvasás is és már sötétben is
tudok mászkálni a lakásban. Olléé
Ui.: Többen mondták, hogy tetszik a blogom, olyan, mintha ők
is itt lennének és átélnék a dolgokat. Tegnap reggel rájöttem, hogy igazából
pontosan ez a célom. Persze az is, hogy a barátaim, ismerőseim lássák mi
történik velem, hogy majd vissza tudjam olvasni, hogy miket is éltem át, de
megvilágosodtam és már tudom, hogy a fő célom az, hogy aki nem lehet itt és
lehet, nem is lesz lehetősége eljönni ide, lássa, hogy milyen az élet
Barcelonában. Ezenkívül ez lehet egyfajta útmutató is azoknak, akik ide készülnek
vagy éppen az Erasmus megpályázásán törik a fejüket. Nekik azt üzenném, hogy
igen, nehéz. Nagyon sok mindent kell EGYEDÜL elintéznie az embernek. Sokszor
lesz az, hogy inkább hagynád az egészet, mert már eleged van, hogy oktatótól,
oktatóig, TO-tól, ügyintézőig kell menned, de megéri. Igaz, még nagyon az
elején vagyok, még sok minden vár rám, de már csak az a tény, hogy itt vagyok…
Hát már ezért megérte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése