Táncolj!

Hétfőn eléggé fáradtan keltem, nem sikerült kipihennem magam. Mentünk is az egyetemre egy jó tesi órára és adtuk a formánkat. Nem jó ajtón akartunk bemenni (bár ki tudja?), megpróbáltam megértetni magam a biztibácsival és csajszival, de nem igazán sikerült. Ő beszélt spanyolul, én mondtam, hogy nem beszélem eme csodás nyelvet, elmutogattam, hogy sportunk lesz, de nem akarta megérteni. Gyorsan elmentünk a másik ajtóhoz, ami ismételten zárva volt és egyszer csak megjelent a biztibácsi, aki beengedett. Kicsit se röhögtünk. Spanyol jó szokáshoz híven mindenki késett, csak mi, Erasmusok voltunk ott időben. Ugyebár mi előbb is, mert gondoltuk átöltözünk, de csak mi hárman gondolkodtunk így. Itt általában mindenki késik, hozzá kell szoknunk. :D Az óra nagyon tetszett, egyelőre ez a kedvencem (persze még nincs táncóránk). Eléggé vicces volt, hogy én előbb megértettem a játékokat, mint a spanyolok, pedig az anyanyelvükön mondták el. :D Először ismerkedős játékok voltak. Csoportokra bontottak minket, amikor dobtuk egymásnak a labdát, mondanunk kellett a nevünket, majd bonyolították a feladatot, az illető nevét kellett mondani, akinek dobtuk a labdát. Volt még sok vicces feladat, de az utolsó kettő volt a kedvencem. Az egyik játék a Mókusok, mókusok ki a házból és a székfoglaló keveréke volt. Kiraktak hullahopp karikákat, amikor megállították a zenét (igen, zenére mentünk körbe, azaz táncoltuk, ugyanis ez volt a feladat!), bele kellett állni. Egyre kevesebb karika volt és egyre többen voltunk bennük, ugyanis senki se esett ki, mindig testvériesen meg kellett osztoznunk karikákon. Az utolsó pedig papír tánc volt. Előjöttek a régi szép emlékek, amikor általános iskolában Rafival voltam mindig és természetesen én kaptam a hátamra a táncnál alkatunkból kifolyólag. Fiú-lány kombóra felhívták a figyelmünket és amikor egy bácsi (Betti csak azt mondta, hogy az apukája) elindult felénk, gyorsan lecsaptam a hozzám legközelebb állóra, Rénszarvasra (kis cseles). :D Egy picit máshogy játszottuk, mint otthon: az újságpapírt a kezünkben kellett fognunk és úgy táncolni, amikor sípolt, le kellett tenni a papírt és úgy táncolni, majd mikor megállította a zenét, félbehajtani. A zenék kiválóak voltak, a papír egyre kisebb lett és Rénszarvas egyszer csak felkapott. Elég rendesen megijedtem, mondtam neki, hogy ugyan tegyen már le, mert eléggé nehéz vagyok, de erre csak annyit válaszolt, hogy dehogyis és amúgy is erős. Hát szegénykém elég vörös volt az emelések alatt… :DDD Ja és azt írtam már, hogy két tesi tanárunk van, ebből az egyik eléggé fiatal és nem mellesleg helyes is? És még azt is hozzátenném, hogy amikor a zenék voltak és mi táncoltunk, ő is táncikált a pálya szélén, nem is rosszul. Már csak főznie kéne. Hmmm... Na mindegy is, térjünk vissza a napomra. :D Rénszarvasék elhívtak egy esti jazz koncertre, jött egy csodás német óra, hazajöttünk és aludtam egy kicsit. Nem mondanám, hogy jót tett, szerintem az éves hiszti adagom megvolt hétfő este. Semmi se volt jó, elmentünk a szendvicses helyre (ahol minden hétfőn minden olcsó), nem volt helyünk, aztán találtunk, de messze a többiektől. Szóval nem éreztem magam a legjobban, haza akartam jönni. Végül odajött hozzánk egy-két ember és amikor felszabadult néhány szék, szóltak, hogy menjünk oda a csapathoz. Ismét jókat beszélgettünk, tanulgattunk dánul és olaszul. Azt hiszem már említettem, hogy a dán mennyire érdekes nyelv, nem a legszebbek közé tartozik, amikor hallod, de a szeretlek még ezen a nyelven is szép. Bemutattam Stefanonak olasz nyelvtudásomat, mondtam neki, hogy Te amo, amire eléggé elkerekedett a szeme (legalábbis a lányok szerint, én nem is láttam :D) és csak pislogott, mire azt hittem, hogy nem jól mondtam. De megnyugtatott, hogy tökéletes volt. :D Juhúúú. Később az is feltűnt, hogy a hármas fogat között ülünk megint és velük beszélgetünk. Ugyan, a sors keze! (Hahaha.) A legtöbben hazamentek, de mi (a két török lány, a két dán fiú és természetesen mi, csajok) átmentünk egy jazz koncertre. Igazából 8 órától volt, mi odaérhettünk éjfélre (bár fogalmam sincs) és az utolsó egy órában már inkább jammelgetés ment, de valami isteni volt! Ismét egy tökéletes koncertet hagytunk magunk mögött. Megszámoltam, a csöppnyi színpadon a végére körülbelül 13-an voltak (hegedűs, nagybőgős, fúvós, dobos, konga, zongora, beatboxos, rapper, stb.) úgy, hogy időközben cserélődtek az emberek. Igazából nem tudnám meghatározni, hogy milyen zene lett a végére, de fantasztikus volt. Az elején, mikor megláttam a színpadon a sok hangszerest, rappert és elkezdtek játszani, a Punnany jutott eszembe rögtön. Valahogy olyan érzésem volt, mint mikor az ő koncertjükön vagyok. Persze hamar átváltozott ez az érzés, de az elején ez volt és jól esett kicsiny lelkemnek.
A tegnapi nap lustálkodással telt. Ilyen is kell. Mesét néztünk (A hercegnő és a béka), este pedig filmeztünk egyet. Még mindig imádom a Gengszterosztagot. J *_* Egy picit elszomorodtam. Néztem a jegy árakat egy Barca meccsre, de körülbelül egy havi ösztöndíjamba kerülne, sőt van, amelyik még többe is. Mert ha már megyek, akkor egy BL meccset néznék meg, de hát… Majd megálmodom még, hogy mi legyen. Gondoltam, hogy apunak az lesz az ajándéka, hogy elmegyünk egy meccsre, de lehet elvetem az ötletet… :D Aztán valami kattant és egyszer csak jó kis régi magyar zenéket hallgattunk. V-tech: Éjfél után.  Betti megszólal: „Ezután Baby Gabit és Lulut!” Én: „Az Lala!” „Tényleeeeeeeeeg.” :D Egy kis Romantik, Bestiák, majd jöttek a törpök is. :D Volt itt minden, mint egy jó retro buliban. Meg is beszéltük, hogyha hazamegyünk az lesz az első dolgunk, hogy elmegyünk egy ilyen buliba! :D

Ma német órán voltunk és végre volt egy kis sikerélményem is. Ma már nem éltem meg olyan rosszul, mint eddig. Legyen így továbbra is! :D Délután kiültem a balkonra és eltöltöttem egy kis időt Sándor Erzsivel és Juhász Tomival (ergo könyvet olvastam – Szegény anyám, ha látnám). Élveztem. Volt egy kis főzőcskézés is, majd este egy kis rock ’n’ rollt hallgattam (vagyis hallgattunk, mert a nappaliban voltam) és nagyon táncolhatnékom lett. Igazából egyszer csak azon kaptam magam, hogy Felipe-vel táncolunk mind a hárman. Elég mókás volt. :D Tudom, most vannak, akik azt kérdezik, hogy mi van? Kint van Barcelonában és otthon ül? De úgy gondolom ilyen is kell. Amikor nincs meg a hangulat, nem kell erőltetni. Sőt! Amúgy is, fél évig itt leszek. :3

Peregnek a napok

Sok, sok bocsánat, de hát időm nem sok volt, amikor meg lett volna, túl fáradt voltam. :D De íme!. Kicsit hosszúra sikeredett, de hát egy hétről beszélünk! :)

Hétfő

Tipikusan az a reggel volt, amikor fel se kellett volna kelni (és ez mindhármunkra vonatkozik). Először kiégett a lámpa Bettinél, ezután Dóri szárította a haját (én a kabátomat) és egyszer csak leállt mind a két hajszárító. A villanyok égtek, a konnektorok nem működtek. Természetesen fogalmunk sem volt, hogy hol a biztosíték. Ülünk a metrón, bemondanak valamit spanyolul (már gyanús, a múltkor is ez volt), de ugye nem értjük, gondoltam megint át kell szállnunk. Hát nem így történt. Két megálló választott el a céltól és VISSZAFORDULTUNK. Kerestünk egy megállót, ahol át tudtunk szállni az L3-as metróra. Beértünk negyedórás késéssel, kinyomtattuk a lapot, amit le kellett adnunk az oktatónál (természetesen itt is hosszú perceket vártunk), majd megkerestük a tesi termet. Ahol be akartunk menni csak belülről nyílik, kerüljük meg az épületet… Bementünk, végre ismerős arcok (a két magyar fiú és ketten az osztrákok közül), ekkor közölték, hogy átmegyünk az előadóba. Már voltak a teremben, amikor bementünk, mondanom sem kell, jól megnéztek minket. Az oktató megkérdezte, hogy beszélünk-e angolul, de ez volt az egyetlen angol mondata. Innentől kezdve csak katalánul vagy spanyolul beszélt, mi meg csak ültünk és néztünk magunk elé. Ennél még annak is jobban örültem volna, ha futunk húsz kört. De gondolom ami késik nem múlik. Az óra végén elmondta az oktató, hogy hogyan fog kinézni a félév. Igazából hasonló, mint nálunk, a hallgatók tartják az órákat. Mi is fogunk játékot tartani, amikor jönnek Dániából megfigyelni az órákat.
Jött a német óra, ahol elég rossz lett a kedvem. Úgy tudtam, hogy kezdő németen leszünk, de tévedtem. Tény és való, hogy náluk a haladó német nem olyan, mint nálunk, de a tanárnő németül beszél, elég sok szót kéne érteni, én meg körülbelül 20%-on vagyok, ha úgy nézzük… Igen, tanultunk németet, de hát… Német tudásommal nem büszkélkednék. De nem baj, újra nekiállok. Lehet az a legnagyobb probléma, hogy nem tartozik a kedvenc nyelvek közé. Majd csak lesz valahogy. Este elmentünk egy kajáldába, ahol hétfőnként 50 cent a szendvics és viszonylag olcsó a sör is (eléggé eltérőek az árak ebben a tekintetben, ugyanaz a márka valahol 3 euro, valahol 1.50…). Találkoztunk a többiekkel, bár az is elég vicces volt. Nem mindenki találta azt a helyet, ahol találkoztunk, kedvenc Oliviamat én kutattam fel a hatalmas metró állomáson. Ennek a megállónak nagyon sok kijárata van és eléggé nagy távolságra egymástól, de megoldottam és megtaláltam. :D Elég sokan elmentünk erre a helyre. Stefano ajánlotta a helyet (kedvenc olaszunk) és szerintem mindenki istenítette. Nem csak a hely miatt, hanem azért, amilyen. Mindenkihez odament beszélgetni, megkérdezni, hogy minden rendben van-e, ízlik-e az étel. A lényeg, hogy mindig mindenkire figyelt. J A csajokkal játszottunk szinkronszínészeset (mikor nem hallod vagy érted miről beszélnek és neked kell valamit kitalálnod), de mindig lebuktunk. Nagyon viccesek vagyunk. :D Lett új dalunk is az „Ez egy papírhulladék" mellé, már kicsit fejlettebb a szöveg is. :D Ezután elmentünk karaokezni. Legalábbis a helyre átmentünk, de nem énekeltünk végül. :D Jó volt, mert többet beszélgettem a többiekkel és megtudtam, hogy a dánok is tudnak mosolyogni. Juhú! Aztán egyszer csak mindenki elindult haza, gondoltuk mi is megyünk velük, de eltűntek. Csak Stefano, Jonas és Kjartan voltak velünk (bár Kjartan is eltűnt egyszer, de meglett! :D). Mondanom sem kell, fogalmunk se volt, hogyan jussunk haza, de a nap hőse, Stefano kiderítette. A megmentők és a securitynk is egyben. :D A srácok ki is érdemelték az álneveket (hiszen hogyan kommunikáljunk róluk, ha értik?!), így most már van egy Tésztánk (na vajon ki és miért? :D), egy Rénszarvasunk (a tekintete miatt) és egy Sauronunk (mert mindig figyel). Hazaértünk épségben és azonnal ki is dőltünk.

Kedd

Mivel három órára értünk haza, így elég későn keltünk, lustálkodtunk, annak ellenére, hogy a szomszédban fúrtak, faragtak egész nap. Persze a siesta idejében abbahagyták. Érdekes egy nép. Viszonylag későn mennek munkába, mindenhonnan késnek, siestáznak délután. :D Híreket kaptunk az ösztöndíjról (megkaptuk az első részét), de erről inkább nem is írok, nem is gondolok rá… :’D Megérkezett Simone is, pakolászott kicsit és egy pénztárcával jött elő a szobájából. Megkérdezte, kinek kell, mert ő neki már nem. Eléggé csodálkoztunk, mert nagyon szép tárcáról van szó. Mivel senki se válaszolt, eltűnt és egyszer csak visszajött három cetlivel és mondta, hogy húzzunk. Igazságosan kisorsolta, hogy kié legyen a tálca és most már én vagyok a büszke tulajdonosa. Nagyon, szép, nagyon tetszik. J

Szerda

Bementünk az egyetemre, mert német óránk volt és összefutottunk a dán fiúkkal, akik MOSOLYOGTAK ránk. Most már mindig, mindig mosolyogni fognak, juhú! Óra után lementünk a partra, hogy szedjünk követ Simone-nak, mert imádja a köveket, így azt kapott tőlünk ajándékba (természetesen ráírtuk, hogy SUPER SIMONE, kapott egy superman jelet is). Ücsörögtünk a parton és egyszer csak egy meztelen férfit vettem észre. Igen, jól olvastátok. Én eléggé kiakadtam, nem igazán tudtam magamhoz térni a dologtól. Szerencsére messzebb volt a kedves úriember, de akkor is. Egy olyan területen, ahol kisgyerekek is megfordulnak (hozzátenném, tele is volt a part gyerkőcökkel). Erre Betti mondta, hogy ez itt egyáltalán nem gáz és szokásos. Már előre félek a strandszezontól… Az este viszont nagyon jó volt! Simone elhívott minket egy helyre, ahol élő zene van és latin zene volt! Ez az én helyem! Csak ne kerülne ennyibe. L Betti nem volt valami jól, úgyhogy ő haza is jött és amikor kísértük a metróhoz, találkoztunk a dánokkal. Ismét egy jót beszélgettünk. Igazából azt hittem, hogy így, hogy belépős (úgy tudtuk, hogy nem az), nem akarnak majd bemenni a helyre, de nem így volt. Szóval lementünk és teljesen kész voltam, amikor meghallottam a zenét és megláttam, hogyan táncolnak az emberek. És én is táncoltam. Még hozzá először Rénszarvassal. Nem egy Travolta, de nem is ez a lényeg, hanem hogy vezetett! Ilyen se igazán volt még, hogy engem vezettek, nem nekem kellett. Elég ritka. :D Aztán volt még egy-két spanyol srác is, nagyon aranyosak voltak, ahogy meg akartak tanítani az alaplépésekre, amiket már tudtam. :D Mindent egybevetve imádtam ezt az estét, hiszen olyan zenére táncoltam, amit imádok. És itt nem olyanok ám a fiúk, mint otthon, hogy csak álldogálnak. Nem, nem. Mennek, felkérik a lányokat és a tánc öröméért, nem csak a csajozás miatt. ;) A többiek hamarabb hazamentek és hát Dórival kaptunk ölelést a srácoktól. Azért olyan nagy dolog ez is, meg a mosolygás is, mert eleinte elég távolságtartóak voltak (meg is mondtam nekik, nem is én lennék… :D), mesélték, hogy náluk nincs ölelgetés, pusziszkodás. J

Láttuk az este királyát és királynőjét (pont, mint a Dirty Dancing 2-ben, amikor csak ők táncolnak és mindenki körbeállja őket). Csak álltam és néztem őket, a vigyort le sem lehetett törölni az arcomról. Ez nem csak tánc. Nem csak táncolnak, hanem érzik a zenét és az érzelmeiket teszik bele a táncba. Egyszer én is meg szeretném találni azt az embert, akivel így tudok táncolni. Nem ilyen tökéletesen, hanem ennyire egymásra hangolva, tudva, hogy a másik mit lép. Záráskor megkérdezte egy srác, hogy török vagyok-e (?), mire mondtam neki, hogy nem, magyar. Erre nagy vidáman megszólal: „Magyar? Szeretlek!” Mondanom sem kell, leesett az állunk. Kiderült, hogy a srác vízilabdázó és volt már Magyarországon, Egerről is beszélt, meg Kásásról is. Nagyon vicces volt. :D Még jó egy órát kint voltunk Simone-val, Melanie-val (cousin) és a barátaikkal, azt hittem sose indulunk el haza. Elég hangosak voltak, így jó spanyol szokáshoz híven egyszer csak egy vízzel teli valami landolt mellettünk (ha hangosak az utcán, ledobnak valamit). Eléggé ijesztő volt, de szerencsére nem talált el senkit.

Csütörtök

Eljött a búcsúebéd ideje. Miután magunkhoz tértünk, Dórival bevásároltunk és nekiálltunk a sütésnek-főzésnek. A menü krumplistészta volt, desszertnek palacsintát készítettünk. Betti horgolótűért rohangált, mert Simone megkérte, hogy az egyik tincsét csinálja meg rastára. Elég vicces volt, amikor kerestük a neten, hogy hogyan is mondja majd a boltban. Elkészítettük a finom ebédet, már csak Simone hiányzott és amikor megérkezett, tálaltunk is. A lányoknak ízlett a magyaros étel és szerintem is elég finom lett. Odaadtuk nekik az ajándék köveket, mi meg aláírtuk a katalán zászlójukat. Én is kaptam szép szavakat Simone-tól a határidőnaplómba. J A csajok elmentek estére, mi pedig filmeztünk egyet.

Péntek

Reggel elbúcsúztunk Simone-tól és mentünk az első angol kiejtés óránkra. Egyelőre nem valami szimpatikus a tanárnő, de remélem ez idővel megváltozik. Abból a szempontból jó volt az óra, hogy csak angolul beszéltek, így legalább tudtuk, hogy miről is van szó, de elég vicces, amikor egy számodra ismeretlen nyelvvel hasonlítják össze a kiejtést. Mindenesetre mi Bettivel bőszen próbálgattuk a saját nyelvünkön is az adott dolgokat. Az oktató mutatott egy oldalt, ahol látni lehet, hogy amikor kimondunk egy betűt, hogyan is áll a gége, a nyelv és a többi. Ez elég izgi volt, majd játszom itthon vele. :D Az óra végén kint megvártuk Dórit (másik csoportban van), ahol szabályosan égetett a nap! Sok, sok, sok D-vitamin! *_* IMÁDOM! Mikor csatlakozott hozzánk, jöhetett a vásárlás, persze előtte ennünk is kellett valamit. Esküszöm, nem akartunk megint kínaizni, de ahova be akartunk menni, nem ajánlották. A következő történt: nagyban törtük a buksinkat, hogy mi is érné meg jobban, amikor is egy srác leszólított minket és természetesen spanyolul beszélt hozzánk. Miután megértette, hogy mi aztán egy szót sem értünk abból, amit mondd, a lányok segítségével, akikkel volt, elmagyarázta kézzel-lábbal, hogy nem jó hely, kicsi adagot adnak, és még csak nem is finom. Így nem volt más választásunk, mentünk a kínaiba. Tény, hogy megszerettem, de sok lesz! :D Itt hatalmas sor volt (bár gyorsabban ment, mint gondoltam) és amíg várakoztunk, megláttunk két srácot, akik free kiss and hugs (ingyen csók és ölelés) táblával mászkáltak. Ők így ünnepelték a Valentin napot. Egyébként érdekes, mert ugye itt csak áprilisban van és nem is teljesen olyan, mint a nemzetközi, de itt is elég sokan megemlékeztek eme csodálatos napról. Na és ezt követte a vásárlás. Srácok! Tudjátok milyen az, amikor bementek a barátnőtökkel egy ruhás boltba és csak nézelődtök, amíg a barátnőtök mindent tüzetesen átnéz és felpróbál? Te meg csak állsz és fogod a már kiválasztott ruhákat, míg a következőket próbálja. Szuper, akkor ezt most szorozzátok meg kettővel! Körülbelül én is így éreztem magam. Persze nézelődtem, de nálam ez elég gyorsan megy. Azt hittem sose lesz vége ennek a „kis” túránknak. De legalább sétáltam egy jót. :D A Katedrális felé jöttünk haza, ahol láttam zenészeket. Messziről már hallottam a hangokat, de mikor megláttam, hogy ezek a hangok nem lejátszóból jönnek és egy zongora is van a tér kellős közepén, muszáj volt megállnom egy kicsit, hogy hallgassam őket. Szívet melengető volt. Valamiért a Macska arisztokraták jutottak eszembe róluk.

Szombat

Mint ahogy már írtam, pénteken kiköltözött Simone, úgyhogy jöhetett a nagytakarítás. Szépen berendezkedtem teljesen a szobámban, majd jöhetett az én részem, a nappali, folyosók, balkon. Mindent szépen áttöröltem és azt hittem sose lesz vége. A lányok is eléggé ki voltak és itt most nem arról volt szó, hogy szeretünk-e takarítani vagy sem. De ezt inkább nem is részletezem. Bevásároltunk Bettivel, ismételten filmeztünk (túl sok lesz a romantikából már) és bűnöztünk (nem szabad rászoknunk az itteni evési szokásokra!). A buli kimaradt, mert másnap reggel korán keltünk.

Vasárnap

Ma kirándulni voltunk, erdőt jártunk, hegyet másztunk, kerestük Zsolti szikláit (sziklamászó) és bebarangoltuk Gelidat. Irány a Catalunya megálló, jegyek a zsebben és már robogtunk is Gelida felé. Természetesen előbb meg kellett keresnünk az állomást (a tér másik oldalán kerestük), be kellett jutnunk a trükkös ajtókon (befelé a bérlettel, kifelé csak jeggyel, de mint kiderült, azzal se :D).  Az út beszélgetéssel telt, körömlakk szagban (Betti nem ért rá itthon :D) és fél óra múlva meg is érkeztünk az állomásra, ahol Zsolti várt minket. Nyakunkba vettük a várost, mentünk erre-arra, nem igazán találtuk, hogy jutunk a természetbe (minden utca zsákutca volt, kacskaringós és ugyan oda lyukadtunk ki mindig). Mikor megtaláltuk, megláttuk az ideális sziklákat és elindultunk árkon-bokron át. Természetesen csakis járható ösvényeken (eleinte :D). Azonban a kiszemelt sziklánk folyamatosan bandukolt. Betti szerint direkt előlünk ment a másik irányba mindig. Lényeg a lényeg, nem igazán lyukadtunk ki a sziklánál, helyette jó sokat mentünk felfelé és lefelé is, láttunk szép növényeket és persze a kilátás se volt semmi.

A szikla megint a másik oldalra került, hát akkor induljunk el arrafelé, de nem ám szép, tiszta ösvényen, a dzsindzsásba. Ja, és azt írtam már, hogy el kezdett szakadni az eső? Bementünk az erdőbe és szerintem fél óráig még száraz időnk volt és egyszer csak elkezdett szemerkélni majd, bumm. De (!) végül közel kerültünk a sziklákhoz és lepihentünk egy kicsit. Vagyis mi lányok, Zsolti meg körülnézett, kereste a járható ösvényeket, de nem igazán találta. Mindenesetre nem jöttünk rá, hogy hogyan jutnak a sziklához az emberek, ugyanis járható utat nem találtunk. Visszafordultunk, hogy megnézzük a várat, ahonnan ismét csak gyönyörű volt a kilátás. Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez csak egy-két órácska volt, annak elmondanám, hogy olyan négy óra bolyongásról van szó, körülbelül az egész hegyet bejártuk (na jó, ez egy kicsit túlzás, de az egyik részét biztosan). 

 "Nézz szomorúan, mert nincs út!"

A várnál ücsörögtünk egy kicsit és ismét bebizonyosodott, hogy a spanyolokat nem érdekli, hogy nem érted őket. Bekukucskáltam a várba (zárva volt az a része, ahol voltunk) és egy nő elkezdett beszélni hozzám. Mondtam a jól bevált és nagyon fontos mondatomat (No hablo espanol y catalan – Nem beszélek spanyolul és katalánul), bólogatott, majd ismét beszélt hozzám. Ezt ismételten bandukolás követte, megint találtunk egy ösvényt, amin elindultunk. Egyszer csak kilyukadtunk a városban, de fogalmunk se volt hol vagyunk. Mindenesetre mentünk tovább, hiszen majd csak megtaláljuk az állomást. Láttunk nagyon szép épületeket és nagyon vicces dolgokat. Ahogy sétáltunk egyszer csak megláttunk egy mozgólépcsőt a város kellős közepén (máshol nem is láttunk, csak ezt az egyet fedeztük fel, de nem jöttünk rá, hogy miért is lehet ott). 

Gyorsan ki is próbáltuk és milyen jól tettük! Ha nem megyünk fel vele, nem látjuk meg a kis Szabadpolcot az egyik ház ablakában. 

Ismét zsákutcába tévedtünk, de megtaláltuk az állomást! Éppen elment a vonatunk, de semmi baj, a következőre csak 20 percet kellett várni. Jó kis nap volt, jól elfáradtam és mikor beértünk a városba megállapítottam, hogy szeretem a bulikat, az embereket, de néha kellenek ilyen napok, amikor egy csendes kis faluba mászkálsz vagy éppen a természetben bandukolsz. Amint leszálltam a vonatról, visszafordultam volna.

Ui.: Ma (is) láttunk egy babát, de olyat, hogy azt hittem ott olvadok el a padon. Olyan volt, mint egy játék baba. Folyamatosan gyerekeket látunk, már nem bírja a szívem ezt! :D Mindet hazahoznám, ha lehetne! Mondtam is, hogy valahova csak úgy bemennék babázni egyet, vagy hozhatnánk is egy gyerkőcöt haza. Betti benne volt (elméletben). Kár, hogy nem így működik… :D

„Neked is kijár a lazítás.”

Kicsit lemaradtam az írással, de hát annyi minden történt, ami lefárasztott, hogy már nem volt kedvem az íráshoz. Úgyhogy jöjjön egybe a hétvége!

Szombaton megleptem a lányokat friss „bágettel”, vettem finom avokádót (margarin helyett szoktuk használni). Nagyon finom és egészséges, azt mondja Betti, olcsóbb is, mint otthon. Kiültünk a teraszra reggelizni (vagy ebédelni?!) és a fesztiválokról beszélgettünk. Eléggé megjött mindannyiunk kedve hozzá. Kitti! Augusztus! Strandfesztivál! :D <3 Igazából lustálkodtunk, nem sikerült még kipihennünk a vizsgákat, az utazást és az ezzel járó stresszt. Így elmaradt a közös városnézés és a takaríts is. Azonban olyan impulzusok értek, hogy elég nehéz leírni. Először Zsolti blog bejegyzését olvastam, amitől valamiért nagyon nyugodt lettem. Szombaton nem voltam a legjobban, de az olvasás után egy fajta melegség járt át. Szerintem mindenki ismeri ezt az érzést. Na és az az este! Először Simone barátaihoz mentünk, ahol megismerkedtünk velük (nagyon jó fejek, az egyik srác már dolgozik és hajléktalanokkal foglalkozik), majd innen mentünk a szórakozóhelyre. Egy kicsi bárról van szó, családias koncert volt, de annál jobban éreztem magam! Imádtam a koncertet (Amanantu). J 

Egy nagyon vicces eset is történt az este folyamán. Kimentünk Bettivel a levegőre a szünetben, találtunk egy nagyon olcsó zöldségest (hatalmas mangók voltak nagyon olcsón, az eladó is jó fej volt) és… Ki emlékszik Lucasra? Igen, a hostelünk recepciós fiúja! Na hát találkoztunk vele kért is egy double hugs-ot („duplaölelés”, bár szerintem csak nem akart bunkó lenni, hogy csak Bettit öleli meg :D). Ennek így mennyi esélye van, hogy egy ekkora városban az első bulizós éjszakánkon vele futunk össze? :D Tömegközlekedésről annyit, hogy hatalmas plusz pont a városnak, hogy szombaton járnak a metrók egész éjszaka. Jaj, és még egy dolog. Sikerült elszakítanom Betti pénztárcáját. L Eszméletlen lelkifurdalásom van miatta. Valahogy megvarrom, ígérem!

Megbeszéltük, hogy vasárnap elmegyünk megnézni a fesztivált (Les Festes de Sant Eulàlia), amit Barcelona védelmezőjének tiszteletére rendeznek meg minden évben. Ez a rendezvény főleg gyerek orientált. Melanie, a cousin is jött velünk. Igaz, a human towert (ember tornyot) lekéstük, mert rossz helyre mentünk, de láttuk a Sardanat, a katalán nemzeti táncot, ami számomra hatalmas élmény volt. Fiatalok, idősek együtt táncolták élő zenére a táncot. 

Kirakodó vásár volt, ahol szebbnél szebb dolgokat láttam és már az első ajándékokat meg is vettem. Amikor megláttam ezt a sátrat, rögtön két személy ugrott be, úgyhogy máris elkészíttettem a névre szóló ajándékokat. Igaz nem kifejezetten Barcelonás szuvenír, de szerintem örülni fognak neki. Ugyanezen a téren (a Katedrálisnál voltunk) voltak táncos srácok (break dancet nyomtak) is, akik ugyancsak nagyon jók voltak. Ezután elsétáltunk a bolhapiacra és az úton nagyon sok bolt előtt haladtunk el. És jó néhányba be is mentünk, szerintem Melanie az egész évre bevásárol itt. Találtam egy nagyon jó táskást, ahova tuti vissza fogok menni és még egy boltot, ahol nagyon jó dolgok vannak és marha jó a díszítés is, csak nem az én pénztárcámnak való hely.

A bolhapiac nekem érdekes volt, nem szoktam ilyen helyekre járni, a turiban se szoktam igazán találni magamnak dolgokat, ezért nem is nagyon szeretem. Viszont most sikerült vennem egy inget nagyon olcsón, ami azért is csoda, mert itt mindenki vékony, ergo kicsik a ruhák. :D Miután mindenki körbejárta a piacot, Simone is csatlakozott hozzánk, elmentünk kínaizni, majd kávézni és ekkor láthattunk még többet a fesztiválból. Felvonulás volt, óriások, emberek hatalmas fejjel, zenészek mentek végig a városon.

Este dobosok is felvonultak, velük mentünk vissza a térre. Azt hiszem a gitár és a zongora mellé felkerült a dob is a listámra. :D 

A téren táncoltak az óriások, azután jöttek a dobosok és a tűz show, amiben a kisgyerekek főszerepet játszottak. Az utolsó csapatoknál elkezdett szakadni az eső, de nem akartunk hazajönni, meg akartuk nézni, hogy mi lesz még, azonban mikor követtük a tömeget a térre, ott nem volt semmi, így hazajöttünk. 

Drága Betti másik ajtónál állt a metrón és egyszer csak annyit láttam, hogy eltűnt és a peronon sétált. Benézett egy megállót, mondanom sem kell, sírtam a nevetéstől. Itthon pedig Dórival ültünk a nappaliban és nagyon kivoltunk, folyamatosan röhögtünk, konkrétan röhögő görcsöt kaptam. Jaj, és hát nem maradhat ki, hogy énekeltünk is egy csodálatosat az éjjel. Betti nagyon élvezte a másik szobában. :D

Szeretettel mindenkinek! http://www.youtube.com/watch?v=QgQaa_B6ATI

Oh por Dios!

Tegnap nem sikerült írni, úgyhogy azzal kezdeném a kis beszámolómat. Reggel a metrón találkoztunk egy magyar lánnyal. Igazából már egy ideje együtt utaztunk, amikor már nem bírta tovább és megszólított minket. Augusztusban költözött ide, előtte Angliázott és nagyon sokat mesélt nekünk. Sétáltunk fel az egyetem épületéhez, amikor a fán papagájokat vettünk észre. Nekem ez valamiért nagyon jó élmény volt, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Sport előadással kezdtünk, az oktató beszélt nekünk a katalán sport történelméről, és természetesen kiemelte a Futbol Barcelona Club-ot. A csapatról többet mesélt, megnéztünk egy videót is róluk. Beszéltem az oktatóval (ő fogja tartani a Tánc és kreatív művészetek kurzust, amit felvettünk) és ajánlott helyeket, ahova el tudunk járni táncolni. Már alig várom, hogy menjünk! J Ezt követte egy olyan óra, ami az egyik kedvencem lett ezen a héten. Nemzetközi hősök és katalán hősök volt a neve az órának, gondoltuk megint kőkemény történelem óra jön (főleg mikor megláttuk a kishölgyet), de pozitív csalódás ért. Nem történelmi hősökről, hanem a gyerekek hőseiről beszéltünk, a mese figurákról. Disney mesékkel kezdtük (aki ismer, már tudja, miért is volt az egyik kedvenc órám), amiket mindenki ismer és a különböző mesék címeit minden nyelven meghallgattuk. Amikor jött a Piroska és a farkas, a néni mondta is magyarul és amikor körbement, hogy megkérdezze, pontosan honnan is vagyunk, csak annyit mondott: Tres Piroskas from Hungary. Nagyon aranyos volt. J A különböző nemzetek hőseiről mutatott képet és el kellett mondani, hogy kit/mit ábrázol a kép (mi Mátyást kaptuk ilyen hősnek). Persze jött a katalán hős is, Patufet! Kedves barátunknak, Patufetnek a rövidke meséjében egy dal is van (minden gyerek ismeri), amit közösen elénekeltünk KATALÁNUL. Elég vicces volt. E kedves dal nem akar kimenni a fejünkből, állandóan előkúszik (bár a szöveget nem igazán tudjuk a patim, patam, patumon kívül) és már táncunk is van hozzá. Patufet egy apró emberke és arról énekelnek, hogy a férfiak és nők vigyázzanak, nehogy rálépjenek.
„Patim, patam, patum
homes i dones del cap dret.
Patim, patam, patum,
no trepitjeu en Patufet."
Az óra után kimentünk, hogy élvezzük a napsütést és egy szál pólóban üldögéltem a napon. Hihetetlenül jó érzés volt. Imádom! Egyébként nagyon vicces, hogy mi már pulcsira, pólóra vetkőzünk, az itteniek meg kabátban vannak. Elég fura dolog ez. :D Ezt követte a jó kis történelmi városnézés, de ehhez előbb metróznunk kellett. Végig nevettük az utat. Énekeltünk, szórakoztattuk egymást. Ahogy láttam Julià is jókat szórakozott rajtunk. :D Megnéztünk néhány helyet, ismét hallgattunk egy kis történelmet, aztán hazajöttünk, gyorsan elkészült az ebéd (17 órakor –itt kicsit máshogy van az étkezés) és elmentünk vásárolni. Megnéztük a szomszéd zöldségest (még nem volt hozzá szerencsénk), ahol nagyon kedvesek az eladók. Az egyikőjük odajött és kiválasztotta nekünk a jobb avokádókat. Este Dórival megnéztük a Vicky Cristina Barcelona című filmet. Nagyon sokat nevettünk, igazából egész nap meg voltunk kattanva. Nem tudom mi ütött belénk (bár szerintem a fáradtságnak köszönhető). Jó zárása volt a napnak.

Ma csak egy óránk volt reggel, ahol a katalán dalokról és táncról volt szó. Nekem nagyon tetszett az óra, az oktató énekelt, táncolt és még mi is énekeltünk katalánul. Nagyon vicces volt. Kaptam néhány tippet, hogy hova tudok elmenni meghallgatni őket és azt is megtudtam, hogy minden vasárnap délben összegyűlnek az emberek és eltáncolják a sardanat, a tradícionális katalán táncot. Mindenképp el akarok menni megnézni ezt. J Nagyon szép, hogy ennyire hagyománytisztelőek. Ezután volt egy óra szabadidőnk, ismét kiültünk a napra Oliviaval és egy kis idő után a dán fiúk is leültek mellénk. Megtudtam, hogy van egy zenekaruk, blues és rock zenét játszanak. Ezt követte a kirándulás, a „hegymászás”. Nem csak túrázás volt, egy kis növényismerettel fűszerezték. Főleg túraútvonalon mentünk, de azért volt egy kicsi „mászás” is (még mindig jobban szeretek felfelé menni, mint lefelé). Ma sikerült többet beszélgetni a többiekkel. A dán fiú kérdezgette, hogy mit hogyan mondunk (szerintem mire hazamegy, el akar sajátítani minden nyelvet :D) és meglepően jó volt a kiejtése. Az olasz srác volt Sziget fesztiválon, nagyon tetszett neki Budapest. Meglepett, amikor azt mondta, hogy vakáció szempontjából jó hely, de ott lakni egyáltalán nem jó. Mindhárman néztünk nagy szemekkel, hogy az hogy lehet, de aztán elmagyarázta és teljesen megértettük. Olivia, még mindig Olivia, egy őrült, de teljesen jó értelemben. Nagyon szeretem. Ma megtanulta Bettitől, hogy mi a copfot lófaroknak mondjuk és folyamatosan ezt mondogatta. Jókat nevettünk rajta. :D 

És hát a chileiek… Hatalmas formák! :D Nem igazán tudnak angolul, spanyolul beszélnek, de azért beszélgettem velük. Tanítottak szavakat, én is elmondtam, hogy mi hogyan mondunk egy-egy szót. Nagyon jókat nevettem velük. Juan nagyon vicces, mindenen nevet. Nem érti, amiről beszélünk, de jóízűen nevet. :D Mindenki tanította a másikat a saját nyelvére kisebb-nagyobb sikerrel. A dán nagyon durva, szerintem elég nehéz. Amúgy mindenki nagyon cuki, legalábbis azok közül, akikkel beszéltem. Jó fejek és remélem, lesz alkalmam jobban megismerni őket. A táj fentről gyönyörű volt, egész Barcelonát láthattuk. Igazából leírhatatlan. Csak álldogáltam volna ott és néztem volna ki a fejemből egész délután. Mindenképp visszamegyünk még a lányokkal ide. Közel 10 kilométert tettünk meg és olyan 3, 3 és fél órát sétáltunk. Nagyon élveztem, több ilyen programot kell szervezzünk. J Eléggé elfáradtam, de csak úgy repdes a lelkem. Ma megérkezett Simone unokatestvére, holnap mennek városnézésre és valószínűleg mi is elmegyünk velük. Jó lesz, legalább egész nap angolul fogunk kommunikálni. Este meg koncertre megyünk, már alig várom, mert még nem sikerült elmennünk szórakozni.

Ja és ma ettem baklavát. A török lányok hozták. Finom, csak nagyon édes.

Too much informations

A tegnapról még lemaradt egy történet. Jövünk haza, állok a metrón és a tipikus eset, mikor oldalra nézel, vissza előre és hirtelen visszafordulsz. Láttam Eszti Bro’ hasonmását! Nem viccelek, kajak ugyan úgy nézett ki, csak neki volt egy orrpiercingje! :D A felismerés után nagyon vigyorogtam, szerintem hülyének néztek az emberek vagy gondolták, hogy van valami probléma odafent. De hát nem tehetek róla, eszembe jutott az este, amikor Dobozban voltunk (igen vicces este volt) és a Strandfesztivál.
Ma végre elmentünk az egyetemre, Olivia-val megbeszéltük, hogy találkozunk a metrónál, fél órával előbb oda is értünk és mégis sikerült elkerülnünk egymást. Még mindig nem tudok rájönni, hogy hogy sikerült ez. Igazából nem unatkoztunk, ameddig vártunk rá, elszórakoztattuk magunkat és valószínűleg a fülkében ülő munkásokat is. Énekeltünk, jóízűeket nevettünk. Igazából a fáradtság ezt hozza ki belőlünk, ugyanis nem sokat aludtunk az éjszaka. Nagyon sok cuki gyerkőcöt láttunk. A megállónál van egy iskola és hazafelé a metrón is láttunk egy babát. Nagyon-nagyon édes volt, folyamatosan vigyorgott ránk. Természetesen a három óvó néni jelölt olvadozott. A várakozás közben két srác is álldogált a metrónál, mondtam a lányoknak, hogy fogadjunk, ők lesznek az Erasmusosok, akik ugyancsak Magyarhonból jöttek és hát nem igazam lett? (Rajtuk kívül még van egy olasz, két dán srác, három chilei, két török hallgató, a többiek mind osztrákok. Persze néhányan még nem érkeztek meg.)  Már csak öt percünk volt, hogy a találkozási pontra menjünk úgy, hogy azt se tudtuk hol vagyunk, de sikerült csak öt percet késnünk és nem voltunk ezzel egyedül. Az épülethez busszal (!) mentünk fel az egyetem alsó részéről. Hát, nem egy ELTE TÓK. :D Majd készítek és teszek fel képeket, mert ezt nem lehet leírni. Gyönyörű helyen van, az épületek nagyon szépek és hatalmas. Egy biztos, a napi tornánk meg lesz, ugyanis elég sok lépcső vezet fel ahhoz az épülethez, ahol az óráink lesznek. Az oktatók, a nemzetközi irodában dolgozók nagyon kedvesek, szeretettel fogadtak minket. Ma négy előadásunk volt. A Bird’s View-on (madártávlat) a spanyol és katalán sztereotípiákról, a katalán történelemről mesélt nekünk Julià, akitől megtudtuk, hogy mi a különbség az à és á között és hogy a Julia női és a Julià férfi név. Ő volt az egyik legszimpatikusabb eddig, nagyon lelkes volt és nem csak „leadta” az anyagot, hanem saját élményeket is belevitt, ami kifejezetten tetszett. Ezt követte egy általános tájékoztató, papír kitöltés és leadás, majd megnéztük azt az épületet, ami régen nyári lakként üzemelt és azt is, amiben először börtön, majd gyermekotthon volt kialakítva. Ezt egy kaliforniai nő tartotta, Ann, aki jó néhány éve már itt él és tanít. Érdekes történeteket mesélt a helyről, ez is nagyon tetszett. Az ebédidőben még le kellett adnunk a learning agreementünket (miket tanulunk itt és mit fogadnak el otthon) és még ki kellett töltenünk egy papírt a diákigazolványunkhoz. Jaj, és kaptunk egy angol-katalán szótárat. Nemzetközi szótár lesz a végére, bele fogok írni magyarul, spanyolul és németül is. Nagyon izgi. :D És ha még tudnék is beszélni minden nyelven egy alapfokon, az milyen izgalmas lenne. :D De ha mást nem is, a pròxima estaciónt (következő megálló) pár perfektül tudom.

Ezután Ann beszélt a katalán fesztiválokról, részletesen beszámolt arról, hogy melyiken mit ünnepelnek és hogyan. Itt létünk alatt körülbelül tíz fesztivál lesz (a júliusiakról nem tudunk még semmit) és mindegyikre elmegyünk. Legalábbis tervbe van. :D Most hétvégén lesz az egyik, vasárnap megyünk a csajokkal és valószínűleg Patricia is jön velünk. Aztán ki tudja, lehet addigra még többen leszünk. J Márciusban lesz egy karnevál, ahol cukorkával szokták dobálni egymást az emberek, nagyon viccesen néz ki kívülről. Ja, és ingyenes a sör és a pezsgő (bár még mindig nem akarom elhinni), úgyhogy megyünk Olivia-val! :D Ó, és Olivia. Imádom a csajt. Mikor a facebookon beszélgettünk, már akkor szimpatikus volt, de így élőben! Super crazy! (Hahaha, már mindenre a supert használjuk, átvesszük teljesen Simone-tól, aki minden elé ezt mondja: super cool, super fantastic) Érdekesség: itt a Valentin nap (Sant Jordi) április 23-án van, amikor is a lányok rózsát kapnak, a fiúk pedig könyvet. Nekem ez a hagyomány sokkal jobban tetszik. Ilyenkor a Rambla tele van rózsával és könyvvel. A kedvencünk a „táncoló tojás”, Olivia szavaival élve: „Ki a fene figyel egy tojást?”. De majd úgyis írok ezekről. ;) Ezt követte az utolsó előadás, a katalán nyelv történelme. Itt már nagyon fáradtak voltunk, mindenkin látszott, hogy már menne. Igazából szerintem az agyam (igen, van olyanom) fáradt le teljesen, mert ugye nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy egész nap angolul beszélnek hozzám. De nagy öröm volt számomra, hogy értettem mindent. Féltem, hogy már annyit felejtettem, hogy nem fogok semmit se érteni, de szerencsére nem így volt. A holnapi (azaz mai) nap is nagyon hosszú lesz, sétálni fogunk a városban is, úgyhogy most le is fekszem, hátha kicsit kipihentebb leszek, mint ma.

És mivel már csütörtök van, azaz hatodika, Boldog névnapot Dóri! És boldog perverz szülinapot Bob papának is, ma megünnepeljük a szülinapod!

Hol a bögre?

Lehet inkább a mai bejegyzés címe kellene legyen, hogy nem az a nap. Ez a reggel elég rosszul kezdődött. Nem elég, hogy rosszul keltem (napok óta isteniek az álmaim), de leültem a lányokhoz reggelizni és közölték, hogy az ösztöndíjunkat elutalták, azonban 14-15 nap az átfutás. Hát, gazdálkodj okosan… Ezt követően a teám is az asztalon és a földön landolt. Lényeg, hogy jól indult a nap. De jött egy kis lélekmelegítő, Dreamgirlst néztünk a csajokkal. Ezenkívül megnéztem, hogy miről is szól a welcome week és jó kis programoknak nézünk elébe. Szombaton megy valamilyen koncertre Simone és hívott minket, valószínűleg megyünk, hétfőn pedig karaoke buli lesz, szóval ott a helyünk! Délután elmentünk nyomtatni (az itteni egyetemre is kell még néhány dolog és természetesen az otthon „melegét” is érezzük ezen a téren), találtunk egy közeli olcsó zöldségest, sikerült vennünk elosztót és végre megvan az itteni sim kártyám is. Nagyon vicces a telefon, apu vette otthon pár ezer forintért. Újra hozzá kell szokni, de hát most az a lényeg, hogy telefonálni tudjak vele. 

Estig a boltokat jártuk, bögrét kerestünk a csajoknak. Találtunk egy nagyon jó boltot, ahol tényleg minden van és nem is olyan drága. És olyan ruhákat láttam ma, hogy a szívem belesajdult az árukba. Nyár óta egyre jobban szeretem az egybe ruhákat és ezek valami csodaszépek voltak. Csak hát a mi pénztárcánkhoz nem valók. L Vettünk poharakat a fogkeféinknek, a csomagban egyel több volt, így azt odaadtuk Simone-nak. A lányok rajzoltak rá, én kimaradtam, mert hazaért és oda is adtuk neki. Mi is kaptuk ajándékot, jó helye lesz Betti kavicskája mellett (legalább nem fogja magát egyedül érezni). 

Mire hazaértünk és vacsorázni tudtunk már megint este kilenc lett. Persze volt még dolgunk, át kellett rágnunk egy dokumentumot, ami holnapra szükséges, kitöltöttünk néhány papírt is. Holnap megyünk az egyetemre (ergo korán kelünk, én még fent vagyok és megint nem pihenem ki magam), péntekig Welcoming Session lesz (1/2 10-től 18 óráig a suliban leszünk, legalábbis úgy tudom). Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, mikről fognak beszélni nekünk, milyenek a többiek. Olivia-val (Belgiumból jött, egy ideje már beszélgetünk) találkozunk a Mundet metróállomásnál (egyetemhez közeli) és együtt vesszük fel a harcot az ismeretlennel. De természetesen minden jó lesz. Miért ne lenne?!

Létfontosságú információk (:D): Már most jól kiigazodom a metró vonalakon, úgy látszik jól megy a térképolvasás is és már sötétben is tudok mászkálni a lakásban. Olléé

Ui.: Többen mondták, hogy tetszik a blogom, olyan, mintha ők is itt lennének és átélnék a dolgokat. Tegnap reggel rájöttem, hogy igazából pontosan ez a célom. Persze az is, hogy a barátaim, ismerőseim lássák mi történik velem, hogy majd vissza tudjam olvasni, hogy miket is éltem át, de megvilágosodtam és már tudom, hogy a fő célom az, hogy aki nem lehet itt és lehet, nem is lesz lehetősége eljönni ide, lássa, hogy milyen az élet Barcelonában. Ezenkívül ez lehet egyfajta útmutató is azoknak, akik ide készülnek vagy éppen az Erasmus megpályázásán törik a fejüket. Nekik azt üzenném, hogy igen, nehéz. Nagyon sok mindent kell EGYEDÜL elintéznie az embernek. Sokszor lesz az, hogy inkább hagynád az egészet, mert már eleged van, hogy oktatótól, oktatóig, TO-tól, ügyintézőig kell menned, de megéri. Igaz, még nagyon az elején vagyok, még sok minden vár rám, de már csak az a tény, hogy itt vagyok… Hát már ezért megérte!

2 in 1

Where are you from?

Ma megint napsütésre ébredtem, rögtön jó lett kedvem is. Bár jelenleg még abban az állapotban vagyok, hogy folyamatosan vigyorgok. Anyuval is sikerült beszélnem, bár a skype-t örülnék, ha kedves öcsém megcsinálná nekik rendesen, mert már megmutatnám a családnak a lakást. Felkeltettem kedvenc lakótársaimat és eltöltöttük második közös reggebédünket. Nem mondanám, hogy nyugalomban telt, ugyanis beszéltünk Biával, aki intézi a még szükséges papírjainkat  (szeretünk!) és természetesen még mindig vannak gondok. De erről inkább nem írok, hiszen minden a legnagyobb rendben lesz! Csak pozitívan! Sikerült skype-lni is Biával, megmutattuk neki a lakást és az időjárást (nagyon csúnyát mutattál, szerencséd, hogy nem érlek el! <3). Puszillak téged is és Vivit is! J <3 Ezután sikerült a családdal is skype-ni egyet, megmutattam nekik is a lakást. Fél háromkor találkoztunk Patriciaval a metrónál és együtt mentünk a nagy Erasmusos találkozóra a Parc de la Ciutadellara. Ez a park nagyon gyönyörű, van egy hatalmas szökőkútja. Már most imádom, szerintem sokat fogok ide járni. Megtaláltuk a többieket és már kezdődött is az ismerkedés. Találkoztunk magyarokkal, Kitti és Marci a BME-ről, Zita pedig az ELTE PPK-ról jött ide tanulni. Megjegyezném nálunk is lesz még három fiú, róluk még nem tudunk semmit, csak láttuk a listán őket. Nagyon érdekes, hogy a legtöbben Németországból és Ausztriából érkeztek, a nagy bemutatkozásoknál csak ennyit hallhattunk:” I’m from Germany.” „I’m from Austria.”. De azért megismerkedtünk másokkal is, van egy srác Amerikából, de ő csak pár hétre érkezett, vannak Olaszországból (az étteremben jól bemutatkoztunk nekik, megmutattuk hogyan is tudunk nevetni – vagy inkább röhögni- és megtudtuk, hogy fényképezésnél ők is azt mondják, hogy csíz :D) és van egy lengyel fiú, neki ez már a második féléve itt. Vele többet beszélgettünk, jó fejnek tűnik és már meg is keresett minket a facebookon. A helyszín szép volt, az emberek jó fejek voltak, csak a szervezők voltak kicsit furák. Igazából bekapcsoltak a vészjelzőink, de egyikőnk se tudta megmondani, hogy miért. Aztán ott voltak az ingyenes sim kártyák (erről olvastunk is a facebookos oldalon), amihez meg kellett volna adnunk az adatainkat. Úgy döntöttünk, inkább megvesszük a boltban, az a biztosabb. Átvonultunk egy étterembe (úgy volt, hogy egy egyszerű kávézóba megyünk), ami elég fura volt. Nem éppen az olcsóbb helyek közé tartozik, arról nem is beszélve, hogy nem éppen úgy voltak a dolgok, ahogy a pincérrel beszéltük, de nem baj, legalább megismerkedtünk Patriciaval, aki ugye Dóri mentora. Nagyon nagy forma a csaj, nagyon sokat nevettünk! Eleinte csak kis szelíden beszélgetett velünk, aztán egyre jobban belejött a dologba és elég érdekes témák merültek fel. Már most imádom! :D Elég hosszúra sikerült a délután, igazából estébe nyúlt, mert Patricia még elvitt minket a La Ramblara, ahol vásárolni szerettünk volna, de kiderült, hogy vasárnap a legtöbb bolt zárva van. Legalább most már ezt is tudjuk. Patrica megmutatta, hogy melyik az a terület, ahova éjszaka semmiképp se menjünk. Hazajöttünk és testvériesen megosztoztunk a maradék kaján.

Ui.: És képzeld kedves Attila (a Zólyomiéké)! Ma érdeklődtem Patriciatól, de ő csak egy drága karaoke klubbot tud. De nem adom fel, rajta vagyok az ügyön! Van egy honlap, ahol nagyon sok klub fel van sorolva, átnézem és választok, mire jössz! ;) :D

2014.02.02.

Nem az a nap

A mai nap nem volt a legjobb. Nagyon rosszul keltem és egész nap rosszul éreztem magam. Semmi erőm nem volt, néha még a víz is vert. Valószínűleg most jött ki rajtam minden (a kimerültség, a stressz). Ennek ellenére lementem a lányokkal a tengerpartra. Gyönyörű, de sajnos nem tudtam élvezni a dolgot. Még úgyis megyünk (valószínűnek tartom sokat fogunk ott tartózkodni) és akkor kiélvezhetem minden percét. Dóri elkészítette a barátnőjének az ajándékot és utána el is jöttünk.

A csajok még bevásároltak, de én inkább hazajöttem és lepihentem, ami jót tett. Sikerült egy kicsit skype-lnom délelőtt Ancsával, majd este megint, de akkor már Robo is ott volt. Nagyon feltöltött ez a beszélgetés. Nagyon szeretlek Titeket! J <3 Igen, téged is Buzás, annak ellenére, hogy csak üzenetet tudtunk váltani. J Ma olvastam Matt blogját, amiben megemlített engem. Nagyon kedves tőle, nagyot nevettem rajta. De Matt, ha ezt most olvasod, a nevem Timi! :D Betti készített vacsorát, én mosogattam, Dóri meg… Hmm… Na jó, Dóri reggel lement a boltba reggeliért (tudod, hogy szeretlek). 

Fejedelmi lakománk

Köszönöm nekik a mai kiemelt gondoskodást. <3 Éppen az előbb jött be Simone, hozott nekem gyógyteát. Azt hiszem ideje aludni is, de mindenképp le akartam írni a történéseket.

Kicsi albérletünk, itt vagyunk!

Hátunk mögött hagytuk a hostelt (ahova visszavárnak minket látogatóba), megküzdöttünk a csúnya, nagyon-nagyon gonosz lépcsőkkel (nem is kell kondiba menni, minden héten egy ilyen túra és olyan karom lesz hogy csak na!) és megérkeztünk a lakáshoz, nem is akárhogyan! Előre küldtek, hogy nézzem meg, hova is jöttünk, szóljak Simone-nak (kedves osztrák lakótárs), hogy megérkeztünk. Timi csengetett többször, válasz nem jött, így lementem a lányokért, hogy üres lakásba érkeztünk. Felmentünk a LIFTTEL! (áldom az eget), ajtót nyitottunk és Betti körbe Hola-zott, de nem jött válasz. Legalábbis a mi lakásunkból nem, ugyanis a szomszéd néni egyszer csak megjelent. Próbált velünk társalogni, de hát ő nem tudott angolul, mi meg spanyolul/katalánul. Bár ez őt egyáltalán nem zavarta, ugyan úgy magyarázott nekünk tovább. Még a másik szomszédot is kihívta, aki nekem így elsőre kicsit unszimpatikus volt, de valószínűnek tartom, hogy majd megismerem a félév alatt. Sokat beszélő cuki szomszéd nénik meg csak mondta és mondta a magáét, folyamatosan felfelé mutogattak, aztán lefelé. Mondtuk, hogy nem értünk semmit, de nem zavarta, azért csak mondta és mondta. Viszont nagyon megörültem, amikor egy mondatot megértettem, nagy vidáman válaszoltam neki, hogy magyarok vagyunk. Végül már csak mindenki nevetett, mi azon, hogy nem értünk semmit, de őt nem érdekli, ő meg valószínűleg azon, hogy jókat kacagunk (vagy hogy milyen szerencsétlenek vagyunk :D). Dóri is körbe Hola-zott és végre jött egy válasz! Simone aludt és nem hallott minket. Amikor kijött mindenkit megölelt, rögtön kérdezősködött, nagyon aranyos volt. Sokat beszélgettünk. Egyébként megbeszéltük a lányokkal, hogy egymással is angolul fogunk beszélni (igaz, még nem jött össze, de néha-néha már úgy szólunk egymáshoz), aminek Simone is nagyon örült, mert ugye semmit nem ért belőlünk. Nagyon jó fej, közvetlen, hívott bulizni is, de úgy döntöttünk az első esténket inkább itthon töltjük, főleg, hogy még találkoznunk is kellett valakivel. De erről egy picit később. J 

Végre odaadhattam az ajándékokat

A lakás a harmadik emeleten van, nagyon otthonos, de igazán belakni majd akkor fogjuk, mikor már csak hárman leszünk. A szobákat hamar leosztottuk, nem volt veszekedés (pedig Simone azt hitte, hogy lesznek problémák), összeírtuk mit kell vennünk és lementünk a sarkon lévő szupermarketbe (annyira jó, hogy minden közel van). A vásárlással még eleinte lesznek problémáink, ugyanis csak spanyolul vagy katalánul, esetleg ezen a két nyelven társalognak velünk a termékeken, semmi angol vagy német, hogy még értsünk is valamit belőle. Megbeszéltük, hogy legalább az alap élelmiszer neveket megtanuljuk hamar, hogy ne kelljen ötvenszer átnézni egy üzletet és 5 percet állni egy részlegen. Arról nem beszélve, hogy a pénztárosunk se beszélt más nyelvet. Vicces volt, mikor próbált elmagyarázni valamit nekünk Dóri által vásárolt hajfestéshez használatos ecsetről. Ötször-hatszor nekifutott, de mondtuk neki, hogy hagyja csak. Mintha valami törésről beszélt volna, de hát ki tudja! Majd ha már eltöltöttünk itt egy kis időt és megértjük, amiket mondanak! Miután reggebédeltünk, elkezdtem a kipakolást (nem, nem fejeztem be, azért még van mit csinálni) és egy hatalmas meglepetés várt a bőröndben. Nem tudom hogyan, vagy mikor, de belecsempésztek nekem valamit (először nem értettem, hogy mit keres anya sálja nálam), hogy otthonosabb legyen a szobám és vigyázzon rám a messzi távolban. Hiába, a szülők szuperhősök. Kicsi Minniem össze is barátkozott Misével, Betti barijával.

Este találkoztunk Betti ismerősével, Zsoltival, aki übercuki volt, ugyanis szedett nekünk virágot. Egyébként nem csak ezért, tényleg jó fej és nem csak a sütije beszél belőlem (aminek szeretném a receptjét)! :D Közeli faluban dolgozik (jó lenne átugrani egyszer hozzá), itt szállt át, volt egy órája az átszállásig és Bettivel megbeszélték a találkát, aztán egyetlen Bettink gondolta elvisz minket is had halljon egy kis magyar beszédet Zsolti. Sétáltunk egy nagyot és végre találtunk Lebaras boltot, ahol majd veszünk SIM kártyát. 

Vásároltunk még ezt-azt és egy hatalmas csajos estét tartottunk, ami fagyi evésről szólt. Holnap (vagyis már ma) délután megyünk egy Erasmusos találkozóra, Betti találta az eseményt a facebookon és már írt is egy itteni lány (aki egyébként Dóri mentora lesz), hogy találkozhatnánk és mehetnénk együtt. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz. Egy picit azért félek, még bele kell rázódni abba, hogy csak angolul beszéljünk. Remélem minél hamarabb sikerül.

Ui.: Ma esős volt az időjárás és biztos vagyok benne, hogy drága barátaim küldték nekem Csabdiról. Nem baj, azért szeretlek titeket és már kikerültetek az asztalomra! J <3

2014.02.01.

Bódottá

Van lakásuuuuuuunk! Juhúúúú. Hogy miért örülök ennyire? Igaz, hogy váltottunk üzenetet a közvetítővel (ugyancsak később derült ki, hogy nem a tulajjal, hanem a közvetítővel beszélünk), de annyira nehézkesen ment a kommunikáció, hogy őszintén bevallom nem tudtam mire fogunk kijönni. Igaz, ismerős ismerősétől kaptuk a kontaktot, akitől kaptunk egy másikat, majd egy harmadikat, de végül minden rendben ment. Elmentünk a hadarós nénihez, aki nagyon furán beszél angolul, de a lényeg, hogy megértettük a spanyol szerződést és már két kulcs is a zsebünkben van. Hogy a harmadik hol van? Hát az úgy volt, hogy kiderült, 15-éig lesz egy lakótársunk (meglepetééééés), aki rólunk tud, csak mi nem tudtunk róla. :D Betti utánanézett és egy osztrák lányról van szó. Igazából nem problémáztunk ezen, legalább rá leszünk kényszerítve az angolra és még egy embert megismerünk. Ja és hatalmas meglepetés ért ugyan csak itt, hiszen kevesebbet kellett fizetnünk, mint amit e-mailben írtak. Ennek örömére Dórival vettünk is ruhát magunknak. Én nem vagyok az a vásárlós fajta és nem is az én „stílusom” a ruha (igen, egybe ruha, apró virágokkal), de amikor megláttam, beleszerettem és azt mondták a lányok, hogy jól áll, így jött velem. Egyébként itt olcsóbb a H&M. ;) Nagyon jó volt ez a nap, nagyon nagyot sétáltunk. Végig mentünk a kikötő mellett, majd  végig sétáltunk a Rambla Catalunyan, megnéztük a két szökőkutat és a teret a Placa de Catalunyan.

 Tovább sétáltunk a La Ramblan, ahol megettem életem első kínai kajáját, a Wok to Walkban. Helyben fogyasztottunk és nagyon vicces volt. Bent és kint is le lehetett ülni, egymással szembe és az ablakok el voltak húzva. Tehát bent is olyan volt, mintha kint üldögéltél volna. Velünk szemben ült egy család és az apuka játszott a kisfiával. Szerintem mondanom sem kell, hogy mindhárman azt figyeltük, hogyan „boxolnak”, majd játszanak egy fajta „kukucskálós” játékot. Nagyon édesek voltak. 

Ezután megint a tengernél voltunk, megnéztük a Mirador de Colomt, ami Kolombuszt ábrázolja. Betti szerint táncolnak rajta a szobrok és ha jobban megnézzük, néhány retro mozdulatot tényleg elcsíphetünk. Mindig elcsodálkozom azon, mire nem képes az emberi agy, főleg Bettié. (IMÁDAT!) 

Igaz csak céltalanul sétálgattunk egész délután, mégis sok mindent láttunk. Persze ennyi nem elég semmiből! Visszaértünk a hostelbe és nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, lemegyek a közösségi térbe. Tegnap nem igazán beszélgettünk a többiekkel, kisebb klikkek voltak, de ma sokat beszélgettem. Megismerkedtem egy litván fiúval, aki ugyancsak Erasmusos (bár azt nem tudom, hogy mit tanul). Szegénynek tegnap este még nem volt lakása, próbáltam segíteni neki és remélem, ma sikerrel járt. Aztán ott van Matt, az amerikai nagyon okos férfi (nekünk csak favágó, bár szerintem inkább egy törpére hasonlít a termete ellenére is), aki tudja hol van Magyarország, tud a történelmünkről is egy s mást és tervezi, hogy februárban megy Budapestre. Már küldtünk is neki nevezetességet és persze a romkocsmák honlapját is. :D Matt körbeutazza Európát, már volt Londonban, Madridban, jelenleg itt van Barcelonában, aztán holnap tovább utazik Franciaországba. Nagyon érdekes ember, ajánlom a blogját mindenki figyelmébe: http://beardedtravelerdude.blogspot.com.es/
Nagyon élveztem ezt a két napot a hostelben, nagyon hangulatos. Ha valaki Barcelonában jár és hostelt, ifjúsági szállást keres, jó szívvel ajánlom neki a helyet: http://www.albareda-youthhostel.com/en

Ui.: Majd elfelejtettem. Bementünk egy szupermarketbe (egyébként itt két emeletesek) és a következő „gyorskaját” láttuk. Jót nevettünk rajta.

2014. 01.31.