Hey, me llamo Lucas

Megérkeztünk, egy hatalmasat aludtunk, de azért ne rohanjunk ennyire előre, kanyarodjunk vissza az induláshoz.  Azt hittem nagy, könnyes búcsút veszek majd a családomtól, de a könnyek elmaradtak. Lehet még mindig nem fogtam fel igazán, hogy ez nem csak egy kiruccanás, hanem félév, de ami késik, nem múlik. Lényeg a lényeg, anyu és apu kikísértek (ezúttal is megköszönném Ildinek, hogy kivitt a reptérre, Andinak pedig a segítséget), nagy nehezen megkerestem a lányokat (csupán egyszer mentem el mellettük, az talán még annyira nem gáz –bár a szerdai nap után nem csodálkozom-) és fel is adtuk a bőröndünket. Ezután jött a nagy búcsúzás és már be is mentünk. Hihetetlen, hogy mennyi ellenőrző ponton kell átmenni. Elérkeztünk az átvilágításhoz, ahol még jó, hogy a nadrág és a póló fent maradhatott. Mivel még életemben nem repültem, ellestem, hogy mit is kell csinálni, csak a pulóveremről feledkeztem meg. Biztonsági bácsi megkért, hogy vegyem le, majd viccesen hozzáfűzte, hogy persze ha van alatta valami. Elég sok időnk volt még a felszállásig, úgyhogy várakozhattunk bent. A repülőhöz egy busz vitt ki, beszálltunk és már csak arra vártunk, hogy elinduljunk (puszikállak Bia, felismered a megfelelő alkalmakat! :DD <3). Miután elmondtak minden hasznos információt, elindultunk. Nem részletezném a repülést, annyit írnék róla, hogy fel és leszállásnál a has egy kicsit liftezik (mint amikor hullámvasúton ülsz). Nekem a felszállás kellemesebb volt, mert leszállásnál hihetetlenül elkezdett fájni a fülem, nem tudtam hogyan fogjam be, hogy jó legyen, azt hittem már sosem szállunk le. Azonban a látvány mindent kárpótolt. Magyarországból nem sokat lehetett látni, mert felhős volt az ég, azonban a felhők valami eszméletlen, hogy milyen gyönyörűek voltak felülről.  És hát Barcelona kivilágítva… Miután leszálltunk, megtaláltuk a bőröndünket, a vasút felé vettük az irányt. Mikor kinéztem a repülőtérről, az első amit megláttam, a pálmafák voltak. Majdnem kiszaladtam megölelgetni őket, pedig az Betti reszortja (<3). Nagyon ügyesen megvettük a bérletünket, majd a vonattal bejöttünk a városba. Egy kicsit paráztam, mert nem ugyanazok a megállónevek voltak a térképünkön, mint a vonat kijelzőn, de szerencsére jó helyen voltunk. Átszálltunk a green line-ra (L3 metró) és hipp-hopp a szállásunkon voltunk. Persze előtte még meg kellett küzdenünk egy csomó lépcsővel, mert a mozgólépcsők csak felfele visznek, lefele nem (juhúúú). De így legalább már első este megérezhettünk a segítőkészséget. Nem ám elmentek mellettünk ránk se nézve, hanem segítettek! Egy férfi miután segített, a következő lépcsőnél hátrafordult, hogy segít megint ha kell, de szerencsére találtunk liftet. Kalandos utunk után fáradtak voltunk, kb. mindenből elegünk volt, de amint beléptünk a hostelbe, sokkal jobban lettünk.

 Hihetetlenül otthonos hely, a társalgóba, közösségi térbe beleszerettem, meg a recepciósba is, de az már más tészta (:DDD). A srác, alias Lucas nagyon jó fej, segítőkész (már kaptunk is szórakozóhely nevet, ahol Erasmusok vannak minden szerdán) és igazából már nem is emlékszem mi mindent mondott, csak arra, hogy fülig ért a szánk. Ezt követően Lucas felcipelte a cuccainkat –sűrű bocsánatkérések közepette a súly miatt- és lepakoltunk a szobába, bejelentkeztünk a családnál, hogy minden rendben. Úgy terveztük, hogy a vásárlás után lefekszünk aludni, dehát nem így történt. Még megnéztük, hogy jutunk el az agencyhez és lent is ragadtunk. Megérkezett egy srác –nevét homály fedi-, aki kedvesen megkínált az alkoholjából és nem volt szívünk nemet mondani és megtudtuk, hogy az egészségedre itt egeszseggedre. :D A közösségi térben vannak könyvek, játékok, néhány hangszer. Itt találtam egy általunk kedvelt játékot. Na Bia, kitalálod, hogy a messzi távolban mit játszottunk? Nem, nem katalán krém készítést játszottunk. Segítek: kártyajáték és Bettitől kérdezted, hogy hozzuk-e magunkkal. Úgy van, UNO-ztunk! :D Kedvenc Lucasunk is beszállt, csak éppen fogalma sem volt, hogyan kell játszani, úgyhogy gyorsan meg is tanítottuk. Bár jobban megy neki a gitározás és éneklés. Néhány kör után inkább elmentünk aludni, majd hat órakor megérkezett a szobatársunk, aki nagyon cuki. Mindent egybevetve az első este itt, Barcelonában pozitív volt. Csak azok a fránya lépcsők ne lennének!